Dzsingisz kán nem litván

Blogolnánk a csapat ma reggeli kalandjairól, de ők sajnos szerencsére aludtak, amíg mi, coach és judge, a buszon döcögtünk a vitahelyszín felé. (Vajon erről szól-e a felnőtt lét?) Mondanunk sem kell, hogy nyugdíjas korunknál fogva hamar elöntött az aggodalom, hogy a fiúk és lányok Ubere már be sem ér időben, de sirámaink alaptalannak bizonyultak, a közlekedés jelentjük, fejlődik. Mondhatjuk úgy is: gond nélkül megkezdődött a második nap!

A mai első körben Mongóliával vitáztunk, és a vita színvonalát ugyan Dzsingisz kán nem irigyelné meg, de a végkimenetellel elégedett lenne, Mongólia ugyanis behúzta a küzdelmet. A gyors felkészüléses témánk az volt, hogy vajon káros-e az általános hit, miszerint az anyaság kifizetődő.

A reggeli egyébként legalább annyira jó volt, mint a tábla helyesírása!

3. kör – Mongólia
This House regrets the widespread belief that motherhood is a rewarding experience.

A vitában most támogató oldalon voltunk, vagyis károsnak tartottuk az anyaságról kialakult átfogóan jó képet. Kezdésként Lili vázolta fel, hogy milyen valós nehézségekkel és fájdalmakkal jár az anyaság, és hogy miért káros, ha valaki túl rózsaszín szemüveggel lát neki a gyereknevelésnek. Botond elméletibb oldalról (nietzschei kikacsintásokkal) fejtette ki, hogy miért az önzetlen gyereknevelés az ideális a jutalmat váró hozzáállás helyett, Andris pedig összefoglalta, hogy miért jobb az anyaságot küldetésként és nem jutalomként felfogni.

A mongol csapat az érzelmi kiteljesedés és a gyereknevelés támogatása mellett sokat beszélt a feltétel nélküli szeretetről és az esetlegesen emelkedő számú örökbefogadásokról is. Ugyan nem volt tiszta, hogy az óvatos vagy az überlelkes hozzáállást tartják jobbnak, a gyakorlati következményeket jóval részletesebben írták le, mint mi. A bírók pedig összességében ezt látták fontosnak, így mi szoros küzdelemben elvéreztünk. (“Nem, ez így túl drámai, egy kicsit enyhítsünk rajta” – Ani) Szóval kikaptunk.

Az ebéd során végre nekünk földi halandóknak is kijutott a judging room mindennapi eledeléből, azaz a dobozos fánkokból, és bánatunkat sikerrel oltotta a cukortúladagolás. A következő körre némi csapatmegbeszélés után már finomított felkészülési taktikával és egy kicsit nagyobb nyugalommal léptünk tovább.

Mivel a zászlónkat otthon felejtettük, ezért inkább kreatívak voltunk

***

A felkészülési idő ismét 60 perc volt, így Ani és Balázs életmentő kávéhoz jutottak, majd szolidárisan tettek róla, hogy ne a srácoknak legyen a legrosszabb a napjuk a vereséggel. Egy kitartó madár ugyanis nem egyszer (nem egyszer!), hanem kétszer (kétszer!) találta telibe Balázs haját és nadrágját a végtermékével. Mondhatjuk úgyis, hogy játékelméleti és valószínűségszámítási kísérletünk kudarccal zárult, és már az első tragikus eset után arrébb kellett volna ülni. Releváns kérdés etológus barátainknak: hányszor és mennyit ürít egy helyre egy közönséges zágrábi madár? (Látszik, hogy a vitázói nerdségünk a természet csodáira kevéssé tér ki.)

(Apropó, madarak: már csak azért sem számítottunk ilyen udvariatlan fogadtatásra, mert tegnap Lili nagy erőfeszítésekkel mentett meg egy kis madárrokont az utca és a nagyvilág veszedelmeitől. Rude.)

4. kör – Litvánia
This House believes that states should allow all non-citizen migrant workers to vote in local and national elections.

A mai második vitánkban az volt a kérdés, hogy megengedjék-e a világ országai, hogy az állampolgársággal nem rendelkező vendégmunkások szavazzanak a helyi és országos választásokon. Ezúttal Litvánia volt a támogató csapat. Dióhéjban azzal érveltek, hogy a politikai-gazdasági okokból kiszorított emberek, akik adót fizetnek és a gazdaságot segítik, már csak erkölcsi alapon is megérdemlik, hogy valahol képviseljék az érdekeiket, erre pedig a szavazati jog a legjobb út. Emellett a munkahelyi visszaéléseket és a kisebbségi diszkriminációt is csökkeni látni vélték a szavazójog bevezetésének következtében.

Kis csalás, mert tegnapi kép, de tartjuk a Rubik-kocka-motívumot

Becsületünkre legyen mondva, ezt a valójában menekültekre és nem vendégmunkásokra kihegyezett case-t rendesen szétkapta a csapat. Szilveszter nagyon szépen fejtette ki az alapokat, azaz hogy mikor indokolt szavazójogot adni, mindez milyen felelősségekkel jár, és hogy a jelenlegi törvényekhez hogy járulnak hozzá az önként érkező mukások. Csiti ezután at is elmagyarázta, hogy milyen politikai kockázata van a szavazójog kiterjesztésének. Végül pedig Lili foglalta össze, hogy miért jó megoldás a támogató oldal problémáira az állampolgárság (ami a szavazat kiterjesztése nélkül is létező opció), és miért fontos a 10 éves tartózkodással bizonyítani az ország iránti elköteleződést a politikai részvétel megkezdése előtt.

Száz szónak is egy a vége, a vitát megnyertük! 2-1-es split decision volt, vagyis az egyik bíró Litvániát látta jobbnak, de alapvetően ez egy szuper eredmény, és különösen az a mai első kör után felállva. Itt tartanánk fontosnak megjegyezni azt is, hogy a vita főbírója nem más volt, mint kedvenc fekete hajú német judge-unk (*wink wink* !!4!), aki már a megnyitón megmondta, hogy ezek után tuti beosztják hozzánk, és lőn.

Bizonyíték! (A Sanchez nevet tesék keresni. Ani is befigyel jobbra fent!)

***

Az esti program ezúttal az intercultural night (kultúrház?) volt, ahol az összegyűlt 64 ország csapata egyszerre árasztotta el a hotel konferenciatermét a legkülönbözőbb süteményekkel, csokikákkal, cukorkákkal, nyalókákkal, stroopwaffellel (ez zseniális volt), szárított tofuval (ez borzalmas volt), sajttal, felvágottal és általános zsivajjal. Mindehhez a magyar nemzeti hozzájárulás négy tonna Balaton szelet, három tonna Sport szelet, ötezer csomag Túró Rudi, nyolcvan doboz marcipán, két csomag Pick-szalámi, azonosítatlan mennyiségű Szerencsi csoki, egy teljes kolbász és néhány csomag Negro volt. Pontosabban utóbbit megcenzúráztuk, így megmaradt nekünk. Az ötcsillagos ellátásért Csiti anyukáját hatalmas shoutout illeti!

Népszerű is volt az asztalunk, nemcsak az ipari kajaellátás, hanem a Rubik-kockák miatt, amiknél először mindenki meglepődött a magyar eredeten, utána pedig vagy megkérte hogy kirakjuk, vagy, ööö, minden további nélkül kirakta csukott szemmel. (Still in shock. #nepaljudge) Avagy Szingapúr után Nepál az új #goals-nemzetünk, és a debatereiket még nem is láttuk. További fontos zsákmányok: Balázs nyelve, ami csodás módon túlélte a találkozást a tajvani csiliszósszal, egy teljes csomag pápua új-guineai kávé, amit Csiti érdemelt ki magának új barátainktól, illetve egy XL-es szintén pápua új-guineai póló, ami pedig Szilveszter becses tulajdona lett. Ha nem debate-elnénk minden körben, most már mi is proper PNG-fanek lehetnénk.

Magyar asztal, before

Magyar asztal, after

***

Insider informátorunk (azaz Ani) szerint az idei mezőnyben egyébként Dél-Afrika a kiemelkedő az eddig látottak közül, miközben a mindig jó Új-Zélandot most 3-0-ra megverte Szlovénia (!). Emellett 4 kör után borzasztó kíváncsiak vagyunk Kínára, akik 4 győzelemmel, 12 szavazattal vezetik a rangsort.

Ami a magyar csapatot illeti, mi holnap egy jól megérdemelt szabadnapot kapunk, holnapután pedig Vietnám ellen folytatjuk a debate-kalandokat. Addig is üdv mindenkinek a 201-es és a 104-es szobából!

1556 nap késés nem a világ(bajnokság)

Amerikaifoci-sorozat, viselkedési közgazdaságtan, retro disco parti, amerikai szépirodalom, és vallási önéletrajz belépnek a bárba akarjuk mondani kísérik a Zágrábba tartó disputacsapatot a vonaton. Mégis miért? Nos, 1 év kihagyás után a magyar csapat nemcsak visszatért a disputa-világbajnokságra, de ezennel beszűnteti 4 éves alkotói szünetét is! A következő napokban kíméletlenül beszámolunk arról, hogy milyen az élet 300 debate nerd között, mégis miről vitáznak egy-egy vitaversenyen, és mennyire nem veri végig a mezőnyt kis hazánk válogatottja.

Na de bemutatkoznánk először gyorsan! Magyarországot idén Andris, Botond, Csiti, Lili és Szilveszter képviselik, Budapest és a világ jeles gimnáziumaiból. A fiúk és lányok már nem először teszik magukat próbára nemzetközi vitaeseményeken, az imént Csehországban 10. legjobb csapatként jutottak a nyolcaddöntőbe – sokkal nagyobb eredmény azonban az, hogy jelenleg egy hete vannak összezárva, és még mindig jóban vannak. Szerintünk. (– coach és judge). Velük tart még Ani, a bíró és önjelölt bébidínó (a.k.a. jó pár éve vitázó veterán), valamint Balázs, a team coach, aki legalábbis nyugdíjas dínónak számít ugyanezen mérce alapján.

***

A verseny első napja egy határozottan nem disputára jellemző tevékenységgel kezdődött, úgy is mint: alvás. Ez alól kivételt képezett Ani, aki túlélőművészi képességeit a hétórás judging trainingen tette próbára, illetve Balázs, aki két team manageri meetingje között még egy egyetemi ismerőssel is összefutott, 5 kilométer kellemes zágrábi séta mellett. Délutánra azonban beszerveztünk némi szakmai tevékenységet, azaz gyakorlóvitáztunk egyet a lengyel csapattal. (Spoiler alert: a két baráti nemzet sorsa a második körben ismét hasonlóan alakult, de erről a vereségről most nem szeretnénk beszélni.)

Amiről szeretnénk beszélni, az a vacsora. Ugyanis ezt a megnyitóünnepség keretében a Horvát Nemzeti Színházban fogyaszthattuk el, már ha odafértünk 250 másik ember mellé az asztalhoz (Szilveszter 200 cm-jének hála odafértünk). Ezt megelőzően aranyos horvát tánccsoportokat, acapella-együtteseket és versenyszervezőket nézhettünk-hallgathattunk, a szívünket azonban egyértelműen a horvát tudományos és oktatási miniszter rabolta el. Tőle megtudtuk (szép angolsággal!), hogy errefelé már vagy 10 éve támogatja a minisztérium az iskolai vitázást, és mindez egyszerre töltött el minket büszkeséggel és honvággyal. (Nem.) Seriously though, Balázs egészen elérzékenyült.

Az est következő fénypontja: egy bizonyos hullámos fekete hajú, negyvenes éveit taposó, kétségkívül sármos (*wink wink* az illetékeseknek) német bíróval/coachcsal/debate-mindenessel folytatott beszélgetésünk, amit úgy érzem, nem tudtunk kellően értékelni. Érdekes információkat kaptunk tőle az “Egy öv, egy út”-tervről (amiről nemsokára vitázunk majd), illetve szomorúan nyugtáztuk, hogy Balázst nem ismerte fel, vannak azonban akiket egészen bizonyosan felismert volna (excessive *wink wink*).

Igyekszünk nem beállított képeket csinálni.

A produktív nap után természetesen még besűrítettünk egy jó adag last-minute munkát a vitatémákhoz kidolgozott case-einken (a team coach itt szeretné elsütni a “felcase-ületlen” szóviccet), és úgy hajnali 2 tájékán már kezdtük úgy érezni, hogy egyben van a dolog. Hiába, hamar munka ritkán jó, meg hát tartani kell a magyar hagyományokat is. A srácok szerencsére alapos kutatómunkát végeztek a nap folyamán, így megtudtuk, hogy legalább egy (!) másik csapat van, aki nem egy teljes éve készül a megadott témákra.

***

Hogy elszomorítsuk az egy éve készülőket, egy teljes kör után a stratégiánk beigazolódni látszott! A mai napon ugyanis már nekiálltunk a vitáknak. Első ellenfelünk az újonc és felettébb rejtélyes Pápua Új-Guinea volt, akik lelkes online követőik mellett népes offline rajongótábort (értsd: apuka-anyuka, nagymama-nagypapa, tényleg mindenki aki számít) és nemzeti színű egyeningeket is hoztak magukkal a körre. Velük arról vitáztunk, hogy vajon érdemes-e a sportegyesületeket a helyi közösségek tulajdonába tenni egyének vagy cégek helyett.

1. kör – Pápua Új-Guinea
This House would require sports teams to be owned by local communities instead of individuals or corporations.

A vitában mi a szürke üzleti világot védtük. Szilveszter frappánsan vázolta a sportcsapatok pénzügyi terheit, Csiti további fontos részleteket tett hozzá a befektetők pozitív hozadékairól és az izgalom elvesztéséről, Andris zseniálisan foglalta össze a két csapat érveit, végül Szilveszter zárásként elmondta, hogy szép az idealista közösségépítés, de az üzlet az sajnos üzlet. Örömmel jelentjük, a kemény szónoki munka bejött: a vitát 3-0-s bírói szavazással Magyarország nyerte!

A vita után hatalmas barátkozások kezdődtek a két ország között, és Pápua Új-Guinea tényleg végtelenül aranyos volt. Megtudtuk, hogy náluk 832 különböző nyelvet beszélnek, Andris megtanult gyorsan pidginül (pontosabban tok piszinül), kölcsönösen elcsodálkoztunk, hogy milyen keveset tanulunk egymás történelméről az iskolában – ééés kaptunk fancy pineket és zászlókat, amit azóta is a zakókon hordunk.

"WSDC is about mixing!!" – mondták a nagymamák, és átrendeztek minket, hogy keverten álljunk

Bírói visszajelzésről ritkán írunk, de itt meg kell említeni azt is, hogy amit a főbírótól a vita után hallottak a srácok, az konkrétan soha nem látott színvonal volt. Nem tudjuk, hol tanítják a karizma, a hitelesség, a részletesség és a tömörség ilyen keverékét, de a kanadai chair egy életre megvette magának Csitiéket. (Fogalmazhatunk úgy is, hogy váratlanul magas volt az isteni párhuzamok száma.)

Apropó, bírói kalandok: Ani bírói felkészülése meghozta a gyümölcsét, és az első vitán mindjárt wing judge-ként (azaz segédbíróként) kezdhetett! Ráadásul Új-Zélandot és az Egyesült Arab Emirátusokat hallgathatta, ami valljuk be, elég menő kezdés. (Állítólag igazából nagyon megijedt/dínótojássá zsugorodott az új-zélandi coachtól, de ez a fanboy/fangirl státuszunkon mit sem változtat.)

***

A délelőtti sikerélmény után következett az igazi erőpróba, azaz az USA elleni vita. Itt ráadásul a halálos autonóm fegyverekről kellet beszélnünk, amiben pont az amerikaiak a legnagyobb szakértők.

2. kör – Amerikai Egyesült Államok
This House would ban the development of lethal autonomous weapons

Ezúttal mi voltunk támogató oldalon, és a case-ünk alapja a nemzetközi jogi alapelvek voltak, amiket Botond nagyon összeszedetten (és rendkívüli sebességgel) prezentált. Csiti azt mutatta be, miért lenne több háború a gyilkos robotok használata esetén, Lili pedig az emberi kár, a felelősség és a korlátok mentén foglalta össze a vitát. Az amerikai csapat ezzel szemben az emberi ösztönökkel és sokk alatt hozott rossz döntésekkel (ld. háborús bűnök) érvelt, amit remek példákkal alá is támasztottak.

A bírók összességében úgy látták, kicsit unfair volt, hogy irányíthatatlan eszközökként írtuk le a gyilkos robotokat, és végül az amerikai sötét jövőképet látták erősebbnek a miénknél, így elvesztettük a vitát. Az unfair definíciót mi azért vitatnánk, de nem csak ezen múlt a vita, úgyhogy eh tanulunk belőle és továbblépünk.

A Jelačić bán téren még erős a horvát vb-s lelkesedés, mi is így tervezzük folytatni holnaptól

***

A mai vacsora több szempontból is lenyűgöző volt, elsősorban azért, amennyi teli tányér sütemény elfért az asztalon és a csapattagok gyomrában. A végére annyira elfáradtunk visszajött az életkedvünk, hogy egyszer csak megjelent a telefonképernyőinken Will Jones és Shengwu Li, akiket debatereknek nem kell részletezni (csak idézni), de minden más akcentus-, érvelés-, és arrogancia- stíluskedvelőnek is melegen ajánljuk őket.

Holnap Mongólia ellen folytatjuk a küzdelmeket (nem a Dzsingisz Kán-félét), mégpedig egy impromptu-kör keretében! Itt csak 60 percünk lesz felkészülni, ami külön izgalmas lesz.

Na de lassan kifutunk az időből, úgyhogy akkor megyünk is aludni készülni aludni készülni aludni. Mindenféle szurkolást örömmel fogadunk, további inappropriate kalandokért pedig itt követni ér!

Peace, love, and 8 points of substantive.