1556 nap késés nem a világ(bajnokság)

Amerikaifoci-sorozat, viselkedési közgazdaságtan, retro disco parti, amerikai szépirodalom, és vallási önéletrajz belépnek a bárba akarjuk mondani kísérik a Zágrábba tartó disputacsapatot a vonaton. Mégis miért? Nos, 1 év kihagyás után a magyar csapat nemcsak visszatért a disputa-világbajnokságra, de ezennel beszűnteti 4 éves alkotói szünetét is! A következő napokban kíméletlenül beszámolunk arról, hogy milyen az élet 300 debate nerd között, mégis miről vitáznak egy-egy vitaversenyen, és mennyire nem veri végig a mezőnyt kis hazánk válogatottja.

Na de bemutatkoznánk először gyorsan! Magyarországot idén Andris, Botond, Csiti, Lili és Szilveszter képviselik, Budapest és a világ jeles gimnáziumaiból. A fiúk és lányok már nem először teszik magukat próbára nemzetközi vitaeseményeken, az imént Csehországban 10. legjobb csapatként jutottak a nyolcaddöntőbe – sokkal nagyobb eredmény azonban az, hogy jelenleg egy hete vannak összezárva, és még mindig jóban vannak. Szerintünk. (– coach és judge). Velük tart még Ani, a bíró és önjelölt bébidínó (a.k.a. jó pár éve vitázó veterán), valamint Balázs, a team coach, aki legalábbis nyugdíjas dínónak számít ugyanezen mérce alapján.

***

A verseny első napja egy határozottan nem disputára jellemző tevékenységgel kezdődött, úgy is mint: alvás. Ez alól kivételt képezett Ani, aki túlélőművészi képességeit a hétórás judging trainingen tette próbára, illetve Balázs, aki két team manageri meetingje között még egy egyetemi ismerőssel is összefutott, 5 kilométer kellemes zágrábi séta mellett. Délutánra azonban beszerveztünk némi szakmai tevékenységet, azaz gyakorlóvitáztunk egyet a lengyel csapattal. (Spoiler alert: a két baráti nemzet sorsa a második körben ismét hasonlóan alakult, de erről a vereségről most nem szeretnénk beszélni.)

Amiről szeretnénk beszélni, az a vacsora. Ugyanis ezt a megnyitóünnepség keretében a Horvát Nemzeti Színházban fogyaszthattuk el, már ha odafértünk 250 másik ember mellé az asztalhoz (Szilveszter 200 cm-jének hála odafértünk). Ezt megelőzően aranyos horvát tánccsoportokat, acapella-együtteseket és versenyszervezőket nézhettünk-hallgathattunk, a szívünket azonban egyértelműen a horvát tudományos és oktatási miniszter rabolta el. Tőle megtudtuk (szép angolsággal!), hogy errefelé már vagy 10 éve támogatja a minisztérium az iskolai vitázást, és mindez egyszerre töltött el minket büszkeséggel és honvággyal. (Nem.) Seriously though, Balázs egészen elérzékenyült.

Az est következő fénypontja: egy bizonyos hullámos fekete hajú, negyvenes éveit taposó, kétségkívül sármos (*wink wink* az illetékeseknek) német bíróval/coachcsal/debate-mindenessel folytatott beszélgetésünk, amit úgy érzem, nem tudtunk kellően értékelni. Érdekes információkat kaptunk tőle az “Egy öv, egy út”-tervről (amiről nemsokára vitázunk majd), illetve szomorúan nyugtáztuk, hogy Balázst nem ismerte fel, vannak azonban akiket egészen bizonyosan felismert volna (excessive *wink wink*).

Igyekszünk nem beállított képeket csinálni.

A produktív nap után természetesen még besűrítettünk egy jó adag last-minute munkát a vitatémákhoz kidolgozott case-einken (a team coach itt szeretné elsütni a “felcase-ületlen” szóviccet), és úgy hajnali 2 tájékán már kezdtük úgy érezni, hogy egyben van a dolog. Hiába, hamar munka ritkán jó, meg hát tartani kell a magyar hagyományokat is. A srácok szerencsére alapos kutatómunkát végeztek a nap folyamán, így megtudtuk, hogy legalább egy (!) másik csapat van, aki nem egy teljes éve készül a megadott témákra.

***

Hogy elszomorítsuk az egy éve készülőket, egy teljes kör után a stratégiánk beigazolódni látszott! A mai napon ugyanis már nekiálltunk a vitáknak. Első ellenfelünk az újonc és felettébb rejtélyes Pápua Új-Guinea volt, akik lelkes online követőik mellett népes offline rajongótábort (értsd: apuka-anyuka, nagymama-nagypapa, tényleg mindenki aki számít) és nemzeti színű egyeningeket is hoztak magukkal a körre. Velük arról vitáztunk, hogy vajon érdemes-e a sportegyesületeket a helyi közösségek tulajdonába tenni egyének vagy cégek helyett.

1. kör – Pápua Új-Guinea
This House would require sports teams to be owned by local communities instead of individuals or corporations.

A vitában mi a szürke üzleti világot védtük. Szilveszter frappánsan vázolta a sportcsapatok pénzügyi terheit, Csiti további fontos részleteket tett hozzá a befektetők pozitív hozadékairól és az izgalom elvesztéséről, Andris zseniálisan foglalta össze a két csapat érveit, végül Szilveszter zárásként elmondta, hogy szép az idealista közösségépítés, de az üzlet az sajnos üzlet. Örömmel jelentjük, a kemény szónoki munka bejött: a vitát 3-0-s bírói szavazással Magyarország nyerte!

A vita után hatalmas barátkozások kezdődtek a két ország között, és Pápua Új-Guinea tényleg végtelenül aranyos volt. Megtudtuk, hogy náluk 832 különböző nyelvet beszélnek, Andris megtanult gyorsan pidginül (pontosabban tok piszinül), kölcsönösen elcsodálkoztunk, hogy milyen keveset tanulunk egymás történelméről az iskolában – ééés kaptunk fancy pineket és zászlókat, amit azóta is a zakókon hordunk.

"WSDC is about mixing!!" – mondták a nagymamák, és átrendeztek minket, hogy keverten álljunk

Bírói visszajelzésről ritkán írunk, de itt meg kell említeni azt is, hogy amit a főbírótól a vita után hallottak a srácok, az konkrétan soha nem látott színvonal volt. Nem tudjuk, hol tanítják a karizma, a hitelesség, a részletesség és a tömörség ilyen keverékét, de a kanadai chair egy életre megvette magának Csitiéket. (Fogalmazhatunk úgy is, hogy váratlanul magas volt az isteni párhuzamok száma.)

Apropó, bírói kalandok: Ani bírói felkészülése meghozta a gyümölcsét, és az első vitán mindjárt wing judge-ként (azaz segédbíróként) kezdhetett! Ráadásul Új-Zélandot és az Egyesült Arab Emirátusokat hallgathatta, ami valljuk be, elég menő kezdés. (Állítólag igazából nagyon megijedt/dínótojássá zsugorodott az új-zélandi coachtól, de ez a fanboy/fangirl státuszunkon mit sem változtat.)

***

A délelőtti sikerélmény után következett az igazi erőpróba, azaz az USA elleni vita. Itt ráadásul a halálos autonóm fegyverekről kellet beszélnünk, amiben pont az amerikaiak a legnagyobb szakértők.

2. kör – Amerikai Egyesült Államok
This House would ban the development of lethal autonomous weapons

Ezúttal mi voltunk támogató oldalon, és a case-ünk alapja a nemzetközi jogi alapelvek voltak, amiket Botond nagyon összeszedetten (és rendkívüli sebességgel) prezentált. Csiti azt mutatta be, miért lenne több háború a gyilkos robotok használata esetén, Lili pedig az emberi kár, a felelősség és a korlátok mentén foglalta össze a vitát. Az amerikai csapat ezzel szemben az emberi ösztönökkel és sokk alatt hozott rossz döntésekkel (ld. háborús bűnök) érvelt, amit remek példákkal alá is támasztottak.

A bírók összességében úgy látták, kicsit unfair volt, hogy irányíthatatlan eszközökként írtuk le a gyilkos robotokat, és végül az amerikai sötét jövőképet látták erősebbnek a miénknél, így elvesztettük a vitát. Az unfair definíciót mi azért vitatnánk, de nem csak ezen múlt a vita, úgyhogy eh tanulunk belőle és továbblépünk.

A Jelačić bán téren még erős a horvát vb-s lelkesedés, mi is így tervezzük folytatni holnaptól

***

A mai vacsora több szempontból is lenyűgöző volt, elsősorban azért, amennyi teli tányér sütemény elfért az asztalon és a csapattagok gyomrában. A végére annyira elfáradtunk visszajött az életkedvünk, hogy egyszer csak megjelent a telefonképernyőinken Will Jones és Shengwu Li, akiket debatereknek nem kell részletezni (csak idézni), de minden más akcentus-, érvelés-, és arrogancia- stíluskedvelőnek is melegen ajánljuk őket.

Holnap Mongólia ellen folytatjuk a küzdelmeket (nem a Dzsingisz Kán-félét), mégpedig egy impromptu-kör keretében! Itt csak 60 percünk lesz felkészülni, ami külön izgalmas lesz.

Na de lassan kifutunk az időből, úgyhogy akkor megyünk is aludni készülni aludni készülni aludni. Mindenféle szurkolást örömmel fogadunk, további inappropriate kalandokért pedig itt követni ér!

Peace, love, and 8 points of substantive.