A Grand Bazaartól a Grand Finalig

Hű. A tegnapi, egyben utolsó nap annyira eseménydús volt, hogy még a napi szakrális szertartásként kezelt blogposztírás sem fért bele, márpedig nem hagyhatjuk lezárás nélkül a katarzisra váró nagyközönséget, úgyhogy most sürgősen mindent bepótlunk.

A napi prognózis szerint a mindent eldöntő, nagy utolsó zárónap délelőttjén Eszter és a fiúk fürdőztek volna, miközben Balázs a halálosan izgalmas Tournament Committee Meetingen a jelenlétével növeli az esemény fényét teljesíti súlyos kötelességét. Ebből annyi volt igaz, hogy Balázs valóban korábban kelt, valóban teljesen egyedül reggelizett, és valóban beült a meetingre, azonban 11 óra tájékán Eszter vad SMS-hadjáratban valahogy mégis meggyőzte, hogy hagyja ott a török szervezést nagyban szapuló csapatképviselőket, és tartson inkább velük Antalya belvárosába, aminek addig - bármilyen hihetetlen - még a közelében sem jártunk. Ennek megfelelően Balázs úgy döntött, a debate-es mini-ENSZ-gyűlés nélküle is elboldogul/elháborog, és Eszterrel és Ádámmal karöltve nekivágott a napi kalandnak. (A fiúk másik két harmada pedig nyilván fürdőzött, hogy ígéretünk teljesülhessen.)

Az első dolog, amivel meg kellett küzdeni, a buszmegálló megtalálása volt a hotelt szelíden körülölelő kevésbé szelíd sittes építési telkek közepette. De amikor elment mellettünk a busz, kiderült, hogy a megálló helyszíne mindig relatív, és a potenciális utasokhoz igazodik, vagyis nekünk is csak dudáltak, aztán felmászhattunk és utazhattunk. Majdnem egy órába telt, mire beértünk, de nagyon megérte. Volt vagy 25 fok, nyári hangulat, napsütés, rövidujjú, és egy igencsak szépre (ha nem is nagyra) sikerült belváros, bónusz tengerparttal és távoli havas csúcsokkal megspékelve.

Termékminta.

Jártunk egyet körbe, megnéztük, amit érdemes, aztán vettünk egy nagy levegőt, és bevetettük magunkat a bazár sötét sikátoraiba. Namost, a bazárban lévő árusok valószínűleg mind zugnyelvészek, mert ilyen bizonyossággal senki más nem állapítja meg pusztán a hanglejtésünk és -monotonitásunk alapján már messziről, hogy "madzsar?". Továbbá kétségtelen az is, hogy hiába nevezi magát a nyugat fogyasztói társadalomnak, nagyon is elbújhat Törökország mellett, ahol a random árus konkrétan utánunk fut, hogy ugyan vásároljunk már valamit, ha már véletlenül az ő irányába tévedt egy óvatlan pillanatban a tekintetünk. Mindez ellenben remek alkalom gyakorolni, hogyan is kell elegáns kézmozdulattal és minél kevesebb erőt kifejtve leinteni, akit épp le kell (sokéves debate-hagyomány, nekünk még tanulni kell) - legyen az az ellenfél POI-ra felálló vitázója vagy az eladhatnékkal küzdő árus. Azért csak túléltük a dolgot, néhány ízléstelen mágnes, eredeti Burberry-kendő és egy autentikus Real Madrid-sál árán. Lesétáltunk továbbá a parthoz, ahol elénk tárult a blog háttereként is szolgáló kilátás, illetve készült egy csoportkép, amelyen azonban kevésbé lettünk vállalhatóak, mint a hátunk mögötti táj. Madárka ellenben fotogénebb volt, mint valaha - mint Eszter megállapította, jót tett neki a sok pihenés a hotelszoba asztalán.

Mindezek után ebédet is sikerült találnunk olyan helyen, ahol nem másznak az arcunkba evés közben (döner elvitelre, avagy éljen az echte török in-country experience *kikacsintás Eszternek*), és az öreg bácsival folytatott pozícióharcot is megnyertük a sétány melletti padért, úgyhogy kényelmesen meg is ehettük az egészet - sőt, még a belvárosi túrát lezáró újabb vakmerő bazárkört is túléltük, úgyhogy igazán sikerként könyvelhettük el a napot, majd visszadöcögtünk a hotelba.

A hotelból aztán a komplett WSDC-népesség átdöcögött a gigantikus luxushotelsorban néhány telekkel arrébb található Delphin Imperial szállóba, ami a záróvacsora és a döntő helyszíne volt, továbbá - mint azt Patriktól megtudhattuk - szánalmas módon utánozta Las Vegast. A nagyobb gondok sajnos ismét csak a szervezéssel voltak. Ott kezdődött minden, hogy nem kezdődött semmi, és jó másfél óra késéssel indult el a vita. És akkor még nem is szóltunk a vacsoráról. De kezdjük a vitával, ami tehát eldöntötte, hogy a nyolcszoros győztes, nagyágyú, csendes gyilkos ausztrálok avagy a másodszoros résztvevő, underdog, joggal (kivéve Ádám szerint) übernépszerű szváziföldiek viszik el a világbajnoknak járó kupát.

A döntő motionje prepared volt, azaz már a tournament előtt lehetett tudni. De persze mint azt az előbbiek alapján már sejthettük, Szváziföld nem készült fel előre belőle (honnan is tudhatták volna, hogy bejutnak), így a döntőt megelőző éjszakán, különböző baráti angolszász csapatok segítségével rakták össze az egész case-jüket. (Azért erre van példa máshol is, Szingapúr például babonából nem készült előre - végül nem is lett rá szükség.) Ausztráliával kapcsolatban ellenben az a gyanúnk, hogy alapos kutatómunkát végeztek (amely azonban mégsem volt elég alapos helyenként - na majd mindjárt kifejtjük). A motion tehát így szólt: This House believes that Turkey is better off outside the European Union. Vagyis egy afrikai és egy óceániai csapat vitázott arról, hogy egy Ázsia és Európa határán lévő országnak van-e helye az Európai Unióban. Aki eddig nem érezte, hogy mennyire nemzetközi közösségben van, annak itt volt az alkalom.

A vitán Ausztrália képviselte a támogató oldalt, azaz ők érveltek amellett, hogy Törökországnak jobb az EU-n kívül, míg Szváziföld az ország uniós csatlakozásának előnyeit bizonygatta. Az ausztrálok nagyon keményen tolták: felhoztak demográfiai egyenlőtlenséget, külpolitikai hatalomvesztést, gazdasági elemzést és eurózónát egyaránt, a szváziak ellenben kitartottak amellett, hogy a megtorpanás helyett az ugyanilyen szempontokból mindkét fél számára előnyös haladást kellene választani a csatlakozással. Az afrikai csapat mindezt nagyon meggyőzően tette - a retorikai készségeik tényleg lenyűgözőek -, de érződött a vitán, hogy Ausztrália egy-két helyen bizony megfogta az ellenfelet: ilyen volt például a külpolitika kérdése, amire Szváziföldnek nem volt válasza. A kérdések másik részében egyébként kiegyensúlyozott volt a küzdelem, de ez részben annak is köszönhető volt, hogy igazán mély magyarázatok és elemzések helyett a csapatok néhol feltételezésekre és általánosításokra támaszkodtak az érveikben - így intézték el például Romániát "holokauszttagadó nemzet" címkével, vagy beszéltek az euróövezeti csatlakozásról, mint opcióról, mikor az a feltételek teljesülése esetén kötelező. Ettől eltekintve viszont igen összetett területek is szóba kerültek, a ciprusi konfliktustól kezdve az idősödő társadalomig. Szváziföldnek volt egyébként egy remek hasonlata arról, hogy Harry (jelen esetben Törökország) nem csak egyedül érvényesült, hanem Hermione is segítette, szemben Voldemort esetével, aki önmagában gonosz. Az ausztrálok zseniális válasza erre az volt, hogy ez lehet, hogy így van, de a jelen vitában a fiatal, muszlim Harry egy idősödő, keresztény Hermionéval próbálna frigyre lépni, ami nyilvánvalóan nem működne.

A vita végeztével általános volt a vélekedés, hogy helyreállt a szokott rend, és Ausztrália minden gond nélkül behúzza az újabb világbajnoki győzelmét. Ezzel csak az volt a baj, hogy a szváziak szingapúri elődöntőjén pont ugyanezt éreztük, aztán mégsem így történt. Arra azonban, hogy megtudjuk a döntést, még nagyon sokat kellett várni, ugyanis következett előtte a vacsora, és, nos, a jelenlévő mintegy 500 emberre hiába volt egy nagy és tágas terem, ételt csak egy asztalsornál lehetett szedni, ami hogy, hogy nem, az egész termet átívelő sort eredményezett. De csak kivártuk a sorunkat (ahhoz képest nem volt annyira laktató a menü), és közben jót beszélgettünk a velünk szemben ülő kedves kuvaiti delegációval, majd végül elérkeztünk az eredményhirdetéshez is.

A végső verdikt szerint pedig... Ausztrália lett a 2013-as világbajnok, 9-0-s bírói megoszlással, ami azért igencsak meggyőző. Szváziföld ezzel együtt nagyszerű beszédet mondott a vesztes jogán, megköszönve minden baráti csapatnak a nekik nyújtott segítséget, és gratulálva Ausztráliának. Hihetetlen és nagyszerű történet idén az övék (még mindig meg kell majd kérdeznünk őket, hogy mi a titkuk), de ezt a győzelmet megérdemelték az ausztrálok. Legalább lesz jövőre is izgalom meg bosszúvágy. (Ismételjük: nagyon szívesen ott lennénk mi is tulajdonképpen.)

Kiosztottak még az este során rengeteg más díjat is. A legjobb ESL (English as a second language, azaz nem angol anyanyelvű, de angol tanítási nyelvű iskolában tanuló) csapat Peru lett, a legjobb EFL (English as a foreign language, azaz nem angol nyelven tanuló) csapat pedig Indonézia, akik minket is legyőztek még a második körben. A legjobb vitázó díját az ausztrál Bo Seo kapta, a másodikét pedig Fanele Mashwama, a szváziföldi második speaker. A top 10-ben van még 2 ausztrál, 2 új-zélandi és 2 hong-kongi is, egy ír és egy szingapúri mellett. Az elmúlt években általános gyakorlat volt az is, hogy a legjobb új csapatot megjutalmazzák, de mivel a Deutsche Schule Budapest 2005-ben és 2006-ban már besurrant elénk magyar csapatként, így sajnos nem számíthattunk teljesen újnak. Pedig az a díj más új csapat híján egyértelműen a miénk lett volna. (Skandalum, skandalum.)

A nap zárásaként végül csak megrendezésre került a záróparti is, ami remek kombinációt alkotott azon szerencsés delegációk indulási időpontjaival, akiknek kora reggeli gépei voltak. A mi 9:35-ös indulásunk is ennek a határán mozgott, de végül is mint már megállapítottuk korábban: kinek kell alvás? Ennek megfelelően túléltük a másnapi hosszú és monoton utazgatást is, és (figyelem, itt nagyot és kellemetlent ugrunk) hazaértünk mindannyian egy darabban és egy pár vesével.

Hihetetlenül nagy élmény volt itt lenni; azt hiszem, mindannyian elképesztően sokat tanultunk; és nagyon-nagyon hálásak vagyunk a szponzorainknak, akik mindebben megtámogattak bennünket. Lezárásként álljon most itt annyi: köszönjük!

Ami badass, az badass

Disclaimer: A mai posztban a humor bölcsen elszórt dózisokban található meg, és részben közös együttműködésre lép az izgalmas vitaleírásokkal, a.k.a. nagyon jó nap volt, de nagyon fáradtak vagyunk.

Ma amilyen korán keltünk, olyan későn indultunk el a buszokkal a vitahelyszínre, de végül is egyáltalán nem bántuk. (További örök hála kedvenc kanadai judge-unknak, aki Balázs minden olyan igyekezete ellenére, hogy a hajnali Super Bowl eredményét elkerülje, majd otthon felvételről megnézhesse a meccset, reggel rögtön a végeredménnyel nyitott. Hát, ez van.) A negyeddöntők és az elődöntők helyszíne az összes közül a legmesszebbi, az Antalya International University volt, amelynek mentségére szolgáljon, hogy legalább szép, tágas és fényes, illetve hogy legalább pótoltunk egy kis alvást odafelé a buszon. Az izgalmak a egyre inkább közeledtek/közelednek a tetőfok felé, sajnos immár nélkülünk, de mint már említettük, jelenleg szurkolói-tanulói üzemmódban vagyunk, úgyhogy élveztük, amit láttunk, illetve ami eltanulható volt.

A nap első vitái a negyeddöntők voltak, amelyeken ki-ki kedve szerint válogathatott az igen imponáló felhozatalból. A motion a következő volt: This House believes that social movements in democratic countries should drive change through courts rather than elected legislatures. Töredelmesen bevalljuk, a bejelentéskor egy pár percig fogalmunk sem volt, hogy miről szól a motion - a 60 perc elteltével aztán valami nagyon halványan már derengett. A negyeddöntősökre szerencsére egy csöppet nagyobb nyomás nehezedett, hogy jó értelmezéseket találjanak, mint ránk, így végül aztán jó vitákat láthattunk, amik nagy vonalakban arról szóltak, hogy a bíróságok vagy a parlamentek szolgálják jobban a társadalmi változásokat. Eszter a Kanada-Írország negyeddöntőt judge-olta, amit nagyon nagy megtiszteltetésként és kiváltságként élt meg. Hozzá csatlakozott nézőként Balázs - Ádám, Patrik és Miki pedig újdonsült angolexpertekként Anglia és Szingapúr összecsapására ültek be. A kanadai vitán véget értek a magukat comeback kidekként definiáló kanadai lányok nagy visszatérései (a 16. hely elérése és az 1. helyezett Új-Zéland legyőzése után), miután igen szoros vitán 4-3-as megoszlásban kikaptak a nagyon összeszedett és határozott ír fiúktól. Angliát némileg egyértelműbb döntés eredményeképp, 5-2-re verték meg a szingapúriak, akiknek a hihetetlenül céltudatos és kompromisszumot nem ismerő készülési módszereit már egy hete követhetjük a hotelben, és most bebizonyosodott, hogy nagyon meg is van az eredménye. A másik két negyeddöntőn Ausztrália Dél-Afrikán, Szváziföld pedig Mexikón kerekedett felül. Hmm, Szváziföld, hmm.

Egy gyors ebéd után tehát máris az elődöntők következtek. Szváziföld Szingapúr ellenfele lett, Írország pedig Ausztráliát kísérelte meg legyőzni. A Szváziföld-Szingapúr csata hatalmas érdeklődésre tartott számot, és nem véletlenül: a totális lazaság és a totális fegyelem csatája volt ez, azzal a Szvázifölddel, akik úgy nyertek az alapszakaszban prepared (azaz jó előre megadott) motiont, hogy előző este rakták össze, mit fognak elmondani - illetve azzal a Szingapúrral, akik ugyanolyan lenyűgözőek, ők ellenben az előre megtervezett és pontosan kivitelezett felkészülés mintapéldái. Stílusban is éles az ellentét: Szváziföld a stand-up comedy-vonalat képviseli, Szingapúr "csak simán" határozott és lehengerlő. Úgyhogy rendkívüli kíváncsisággal vártuk, mi sül ki mindebből. A másik vitán becsléseink szerint alig volt bent valaki, ezt viszont jó érzékkel berakták a nagyelőadóba, ami meg is telt. A motion az elődöntőre így szólt: This House believes that the government should pay housewives and househusbands for their work.

 Szváziföld - Szingapúr. Folyamatban az ellenző oldal első beszéde.

A vita nagyon szórakoztató volt, és nagyon szoros. Szváziföld második speakere hozta a formáját, és hihetetlen indulattal és beleéléssel érvelt, illetve tette fel a POI-jait (point of information, azaz közbeszúrt megjegyzés), a többi csapattársa pedig szokásosan nagyon jó teljesítményt nyújtott. Szingapúrnál mind a három speaker zseniálisat hozott: példátlan kreativitással találtak alapos cáfolatot mindenre, amit az ellenfél elmondott, miközben ők már-már hadarva annyi anyagot mondtak el, amire Szváziföld csak nehezen tudott érdemben reagálni. A magyar csapat úgy ment ki a teremből, hogy legnagyobb sajnálatunkra (már Ádámot kivéve, aki Szingapúrért szorított) ezt minden bizonnyal elveszíti a nagyon szimpatikus szváziföldi csapat.

A híres-neves szváziföldi második speaker akcióban. Vegyük észre továbbá a szváziak több mint menő zászlóját is.

Aztán, hosszadalmas-hosszú várakozás után a bírók meghozták(?) a döntésüket, melyben elmondták, hogy a tournament legszorosabb vitáját hallhattuk, és a judge-ok között sem volt teljes az egyetértés afelől, hogy az oldalaknak egy-egy helyen elég alapos volt-e az érvelése. Majd bejelentették, hogy 4-3-as megoszlással, nagyon nehéz és szoros döntés eredményeként Szváziföldet hozták ki győztesként, mire is diszkréten felrobbant a terem. Szingapúr ugyanis hiába lenyűgözően zseniális, Szváziföld az a nemzet, akik tavaly vettek részt először (4 győzelemmel mindjárt legjobb új nemzet is lettek), idén pedig hatalmas meglepetésre 2. helyen breakeltek, és mindezt olyan könnyedén és olyan határozott (és nem mellesleg rendkívül szórakoztató) stílusban kivitelezik, hogy mindenki teljesen el van ájulva, beleértve minket is (kivéve persze Ádámot). Mondhatnánk, ők a tournament sztárjai. De az egésznek a teteje, amit ma este írtak ki a Twitterjükre, miszerint is: "We've made it to the final... Now we just need to come up with a case." Vagyis egészen eddig semmit nem készültek a döntő előre megadott motionjéből, még akkor sem, amikor látták, hogy 2. helyen jutottak tovább, és így egy este alatt rakják össze megint azt az anyagot, amit a mindent eldöntő vitán használnak majd. Az előzmények alapján pedig jó okunk van feltételezni, hogy ez az anyag igencsak zseniális lesz, minden last-minute-ség ellenére. Ez a badass jelzőnek egész egyszerűen egy számunkra eddig ismeretlen szintjét képviseli. Mint mondottuk, nagyon megkérdezzük majd őket, hogy ugyan, ezt mégis hogyan sikerült elérniük. A holnapi döntőben az az Ausztrália lesz az ellenfelük, aki a másik elődöntőben Írországot verte egyhangú döntéssel, mellesleg pedig négyszer annyi győzelme van a WSDC-n, mint ahány részvétele Szváziföldnek összesen. Nagyon, nagyon kíváncsiak leszünk.

Egyebekben nagyon, nagyon fáradtak is vagyunk (említettem már?), de holnap legalább délutánig nem lesz semmi program, így mehetünk majd ismét szaunázni Balázs 9.30-tól 15.00-ig a második Tournament Committee Meetingen fog ülni, míg a többiek békésen fürdőzgetnek. A döntő pedig csak délután 5-től kezdődik, melyet a záróvacsora és a záróparti követ majd. Aki már nagyon tűkön ül, annak igyekszünk majd szépen be is számolni mindenről (de tulajdonképpen aki nem, annak is). Addig is jó éjszakát nekünk mindenkinek!

I forgot my number, can you give me yours?

Visszatértünk a henyélésből jól megérdemelt pihenésből, a mai nap már volt vita is - még ha nem is mi vettünk részt benne. Megkezdődtek ugyanis a kieséses körök, így ma elsőként a nyolcaddöntőkre lehetett beülni. Ez a tournamentnek az a része, amikor az embernek egyrészt viszket a tenyere meg az összes hangképző szerve, hogy ő is szeretne debate-elni a kint állók helyén, másrészt viszont nagyon sokat lehet tanulni már csak abból is, hogy nézzük, ahogy a profik profin teszik, amit tesznek. A mai motion így szólt: This House would cut welfare payments to compulsive gamblers.

Sok volt a lehetőség, jobbnál jobb párosítások kínálták magukat, úgyhogy sokfelé is ültünk be. Eszter, a breakelt judge-unk, akire mind büszkék vagyunk (és akin újonnan mindannyian kiéljük a sikerre való saját vágyainkat) a Mexikó-India vitát judge-olta, ahol Mexikó nyert 4-1-es bírói megoszlással, melyben Eszter luckily nem az egy (úgynevezett "dissenting", azaz véleményben különböző) judge volt. Ádám az Anglia-Hongkong összecsapást nézte meg, amit az angolok 5-0-ra vittek, és Ádám beszámolója szerint ahhoz képest, amikor még mi vitáztunk velük, most nagyon rákapcsoltak. Patrik, Miki és Balázs a meglepetéscsapat Szváziföld és az európai-de-mégsem-angolszász kategóriának szokásosan a krémjét képviselő Görögország vitájára ültek be. Ez utóbbi nagyon izgalmas vitára sikeredett, végül azonban egyértelmű, 5-0-s döntéssel győztek a szváziföldiek, akiknek egyébként valami hihetetlenül lehengerlő és magával ragadó stílusuk van, amellett, hogy "debate-szakmailag" is nagyon ott vannak. Tervezzük megkérdezni tőlük, hogy mit csináltak, amitől ilyen jók, mert igazából egy-két év alatt értek el most már lassan a csúcsra a semmiből. (Szváziföldet a magyar csapat egyébként egyértelműen a döntőbe várja, a másik résztvevőt tekintve Szingapúr és Dél-Afrika között megy a vita.)

A további vitákon Szingapúr 5-0-ra megverte a szlovénokat (akik egyébként tisztességesen helytálltak ellenük), Ausztrália 4-1-re a hollandokat, Írország 4-1-re Perut, Dél-Afrika nagyon szoros csatában 3-2-re az Egyesült Arab Emirátusokat, a 16. helyen bejutott Kanada pedig a legnagyobb meglepetésre 4-1 arányban legyőzte az 1. helyen breakelt Új-Zélandot. A holnapi párosítások: Kanada-Írország (Eszter szívének egyaránt oly kedves csapatok), Szváziföld-Mexikó (magyar tipp: sima szvázi győzelem), Szingapúr-Anglia (nagyondurvánkemény összecsapás), illetve Dél-Afrika - Ausztrália (a rangadó nem kifejezés). Szóval  szurkolói üzemmódba átváltva izgalommal várjuk, mi következik majd. (Azért megjegyzendő, hogy egy friendly debate még tervben van Bosznia-Hercegovinával, vagyis még mi sem adtuk fel teljesen a versenyszellemet.)

(forrás: paullau.wordpress.com)

Délután aztán következett a valahonnan már nagyon ismerős felállás: a fiúk elmentek szaunázni, Eszter és Balázs pedig kötelességtudóan beültek a rendkívük körülményes és hosszú, de (Balázsnak) némileg kötelező Tournament Committee Meetingre (melyről Eszter később azért diszkréten távozott csatlakozni a szaunázókhoz). Itt a jelenlévők választottak mindenféle bizottsági tagokat meg beszámoltak erről-arról, de a legérdekesebb az volt, hogy Thaiföld prezentálta a 2014-es versenyre szóló terveit, amik finoman szólva olyan badassery-kategóriát képviselnek, hogy Eszter és Balázs csak néztek. Szerveznek például egy hétkörös tournamentet az új csapatoknak a WSDC elé, a tengerpartra viszik ki a vacsorát, skytrainnel közlekedtetnek, meg hasonlók. Nagylelkű szponzorok jelentkezését még mindig nagyon nagy szeretettel várjuk!

Este pedig eljött a country night ideje, de előtte néhány coach, team manager és judge még tartott a nagyközönségek egy bemutatóvitát British Parliamentary-formátumban, amit egyébként az egyetemi vitában használnak. A vita tételmondata a következő volt: This House would legalise all drugs, és sejthető, hogy a tartalmat ki mennyire vette komolyan. Ahogy a záró ellenzéket képviselő izraeli coach megjegyezte, ez bizony popularity contest is volt. De helyenként jót szórakoztunk rajta (az eseteknek azon 10 százalékában, amikor a terem végéből épp megértettük a legkülönbözőbb akcentusokon ellövöldözött, gyors, angolhumorú punokat).

A country night maga pedig azt jelentette, hogy végre szerepet kapott az oldalsó leírásban található 4 Rubik-kocka és a 15 Balaton-szelet - továbbá 5 óriás Túró Rudi is. (A kecske csak a készülésünket segítette sajnos.) Úgy kell ugyanis elképzelni a történteket, hogy minden ország szó szerint kipakolta a nemzeti büszkeségeit és/vagy sztereotípiáit egy-egy asztalra, majd körbe-körbe járva ismerkedtünk egymás kultúrájával, több-kevesebb sikerrel. Mi az imént említett csodaszerekkel csalogattuk a közönséget, ezek mellé pedig Nyelvész Eszter és Pózer Nyelvész Miki készítettek gyors magyar nyelvleckét olyan hasznos kifejezésekkel, mint az "I'm sexy and I know it", az "I forgot my number - can you give me yours?", vagy az "I am not a tourist". Mégiscsaknyelvészebb Eszter mindemellé egy remek táblázatban mutatta be a népnek a magyar nyelv bizarr/csodálatos agglutináló természetét, úgy is, mint: szeret-szeretet-szeretett-szeretettet-szerettet-szerettetett és így tovább. Ez egyébként nagy sikert aratott, és mindenképpen egyedi volt. De a Túró Rudi is nagyon gyorsan elfogyott, for obvious reasons. (Kerüljön említésre továbbá az a kicsi, kieső helyen lévő, üres asztal, amit az angol és az ír delegáció közösen és ünnepélyesen, egy A4-es papír és kézírás segítségével kinevezett Észak-Írországnak (nekik nincs itt csapatuk), fennkölt fogalmazásban megjegyezve, hogy "may this land bring division, but also the deepest peace", és mindezt szintén nagyon hivatalosan aláírással kísérve - mely utóbbihoz egyébként Wales is csatlakozott. Észak-Írországot nem sokkal később Peru, egy újabb A4-es papír útján elfoglalta. (Éljen nagyon soká az angolszász self-depricating humour, ami számunkra örök vágyálom marad.))

(Vegyük észre egyébként, hogy jelen cikk írója a posztban legalább annyi zárójelet használ, mint Eszter... jelentsen ez bármit is.)

Az esemény végeztével aztán a notice board felé vitt az utunk, ahol Hungarianjudge Eszter ellenőrizni kívánta a holnapi schedule-t... majd észre kellett vennie, hogy minden szkepticizmusa és kételkedése ellenére bizony beválogatták a negyeddöntő bírái közé is! Ráadásul pont azt a Kanada-Írország vitát judge-olja, ahol a legszorosabb érzelmek fűzik a csapatokhoz. (Mindez persze igazából hátrány, de legalább nem marad le a vitáról, amire a leginkább be szeretett volna ülni.) Úgyhogy lassan most már igazi szakmai tekintéllyel van dolgunk. (Itt Eszter megjegyezne valamit, de nem érdekes, a coach akkor is büszke.)

Holnap tehát negyed- és elődöntők következnek, amiket a szervezők zsenialitásának köszönhetően ugyan 10-kor kezdenek, de már 8-kor el kell majd indulnunk a hotelből az Antalya College-ba, úgyhogy az alvás ismételten hiánycikk lesz. De mint az örök igazság tartja:

HOHÓ, és még mielőtt elfelejtjük, adósak vagyunk tegnapról egy képpel a világ két legpózerebb pózeréről, Madárkáról és Mikiről (ha Patriknak ellenvetése van, továbbra is tudja, hová kell fordulni). Minden további kommentár nélkül, íme:

Volt frappáns cím, csak elfelejtettük

Nos, ezt is megértük, eljött A Nagy Pihenés Napja. Végre nem kellett hétkor kelni (avagy korábban, amennyiben csapatunk szépítkezéssel kiemelten sok időt töltő tagjait tekintjük – igen, most valóban a fiúkra célzok), gyomorgörccsel várni a szolid fél órákat késő buszt, debate-elni, judge-olni, megenni bármit, amit elénk tesznek, rohanni a másik vitára, satöbbi, satöbbi. Egyszóval végre nyugalom volt és kényelem, ami persze nem okozott tökéletes elégedettséget, hisz a) debater lévén mindannyian kritikusak, mi több cinikusak vagyunk, bármi történjék is (tudom, beszéljek a magam nevében), illetve b) már 4 napnyi „debate buborék” is leírhatatlan adrenaline junkie-vá teszi az embert, még akkor is, ha ezt csak a visszatérő idősebb generáció (:D) fogalmazta meg így. Szóval hiányzott az izgalom és a hirtelen pulzusnövekedés, na.

Egyébként láttunk kifejezetten sok szép dolgot, bár egyetértettünk abban, hogy a római romok egy idő után igen repetitívvé válnak, ráadásul a világ legtöbb pontján igen hasonlóan néznek ki – excuse our ignorance. Meglátogattuk a Perge, ill. Aspendos nevű helyeket, útközben némi vízesést (illetve másfél órás tökölődő várakozást – ezt már csak a fiúk kedvéért is megemlítem) is beiktatva. Mindannyiunk szívébe belopta magát Musztafa, az útikalauzunk, akitől nem csak azt tudhattuk meg, hogy iskolás korában fiú osztálytársai felét szintén Musztafának hívták, hanem a törökök mindennapjairól is megosztott információkat, arról nem is beszélvén, hogy mindannyiunk kedvenc Ikonjáról, Musztafa Kemal Atatürkről egy mintegy 20 perces előadást tartott – utóbbihoz persze kellett némi provokáció, nevezetesen, hogy Balázs és Patrik rákérdeztek. A teljes busz roppant mód hálás volt… Mindenesetre mi azóta is büszkén skandáljuk Atatürk Elvtárs, Nagy Vezír nevét.

Szép volt, jó volt, megnéztük. Hazaérvén szembesültünk a ténnyel, hogy öt a csillag, 7 euró (lenne) naponta a használható internet, és 8-ig van nyitva a wellness részleg. Szóval ebből ma kimaradtunk, bár egy, neve elhallgatását kérő csapattag bizony megfürdött a kinti kellemesen fagyos medencében. Ha már időjárás: egy szál pólós idő volt, így februárban. Musztafa szerint kifejezetten hideg volt, 10 fok. Szerintünk inkább 20-24, de manapság már nem tudhatja az ember, ki milyen skálán gondolkodik. (Az „insider joke” feloldásaképp: egy debater teljesítménye hivatalosan 100 pontos skálán értékelődik, ami 40+40+20, úgy is, mint stílus, tartalom és stratégia. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ami 40, az 24-32 lehet (28 az „átlagos, elvárt, jó” beszéd – igen, ezek szerintem is egymásnak némileg ellentmondó fogalmak), a 20 pedig 14-16. És akkor abba ne is menjünk bele, hogy mi történik mindezzel a reply speecheknél. Szeretjük az angolszászokat, és a tőlük eredő skálázásokat, kérem!)

Megtörvén az időrendi sort beszúrnám, hogy öt a csillag, s nem sokkal több az esti „szórakozást” nyújtó zenekarok száma sem (továbbiakban: zajszennyezés). Éppen ugyanattól a zenekartól hallgatjuk ugyanazt a repertoárt, akikre már sűrűn panaszkodtunk megérkezésünk utáni első bejegyzésünkben is. Ádám az imént jegyezte meg, hogy inkább hallgatná egész este Musztafát, mint ezt, mert akkor legalább volt kinek a kezéből kivenni a mikrofont. (Jól beszélsz, ifjú padawan – jegyeztem meg minderre én, avagy: az irónia összeköt.)

Nem tudjuk, hogy a kedves olvasóközösségnek feltűnt-e, de a 8. motion egy az egyben kis hazánk jelenlegi oktatáspolitikájáról szólt, lásd még: hallgatói szerződés. Vagyis a csapatnak amellett kellett érvelnie, hogy kössük szépen röghöz a frissen végzett egyetemistákat. Amellett, hogy ez remek teljesítmény volt tőlük, rengeteg érdekes beszélgetés alakult ki a judge-ok közt, mikor megtudták, hogy igen, bizony, épp ez történik Magyarországon. Ismét megerősítésre került azon véleményem, hogy a kultúrsokk beszélgetések által is kiváltódik – persze itt elsősorban nem arra célzok, hogy kit mennyire rázott meg Magyarország, inkább, hogy ebből kiindulván mennyi érdekeset tudtunk meg mi (részemről életem első nemzetközi tournamentjének kultúrsokkja Dél-Afrika, a jelenlegié pedig (eddig) Katar és Kuvait). Röviden tehát jó ez a nemzetközi buborék erősen.

Holnapra pedig igyekszünk teljesen elfelejteni a break night party eseményeit (what happens in Vegas, stays in Vegas…), és újult erővel szemléljük majd az egyenes kieséses köröket. Én a magam részéről hatalmas megtiszteltetésnek érzem, hogy judge-olhatok a nyolcaddöntőben. Igazából már eddig is hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy világklasszis judge-ok mellett ülhetek, világklasszis coachok várják a feedbackemet, és olyan szónokok tartják konstruktívnak a tőlem kapott kritikát, akiknek… már 18 évesen saját Wikipédia szócikkük van (:D). Szóval a holnapi nap már csak hab a tortán, de meglehetős izgalommal várom. A 8. körben India-Skócia vitát judge-oltam, ahol előre tudni lehetett, hogy aki azt megnyeri, breakel, a másik viszont biztosan nem. A feszültség egyértelműen érezhető volt, és valószínűleg ugyanúgy érezhető lesz az egyenes kieséses körökben is. Annyit érdemes tudni, hogy (állítólag mint a foci vb-n, de én ehhez nem értek) a breakelt csapatok közül az első helyen bekerülő versenyzik holnap a tizenhatodikkal,  majd 2.-15., és így tovább. Én a 8. Mexikót fogom látni a 11. India (újfent!) ellen. Érdekes lesz továbbá most másik 4 judge-dzsal együtt dolgozni, hiszen eddig csak 2 volt, de ahogy nő a tét, úgy nő a judge-ok száma is - ezáltal kimarad a 2-1 döntés esetén bekövetkező színfalak mögötti vitázás. (Ezt majd ne felejtsem el holnap este visszaolvasni, ha 4-1 döntést hozunk, és ne adj’ isten én leszek az 1...)

Ennyit a mai olvasófárasztásról, remélem (jük) a személyes hangvétel mellett a debate hátteréről is sikerült információkat átadni. Ha mégsem, akkor annak a már alvó fiúk az okai, hiszen kell az a bizonyos „checks & balances” (kikacsintás minden debaternek).

A hát szava pedig: az incentivise! (Challenge olvasóinknak: olyan mondat írása, amit nem tudnánk úgy átfogalmazni, hogy tartalmazza az incentive/incentivise szavak valamelyikét. Az elmúlt napok után szerintünk ez. lehetetlen. Jutalom: a szokásos macskák – ne tessék kérem aggódni, van még belőlük bőven.)

És persze a szokásos képáradat sem maradhat el, következzék tehát Team Hungary (akik újabban már csak Team Trollként, illetve Team Inappropriate-ként utalnak magukra, de ez egy másik poszt zenéje… ;)) a (nem amfi, de azért) teátrumban pózolván, majd Miki és Madárka, vagyis a világmindenség két legjobb hivatásos pózere. (Ha Patriknak ellenvetése van… azt nyújtsa be a macskáknál.) a kép technikai okok miatt a világ legnagyobb sajnálatára várat magára.

Balázs üzeni: „Elnézést a sok zárójelért, ajándékba itt van még néhány: [[[[]]]]((]{}}}}))”

Írói stílusomban való halálos sértettségem jeleként pedig most átadom neki a képfeltöltés nemes és hosszan tartó feladatát! :D

Die hard, win hard, party hard

Nos, amilyen nehéz (és hosszú) volt a tegnapelőttünk, olyan nagyszerű (és hosszú) volt a tegnapi nap. Volt itt minden, mint a bazárban búcsúban: dicsőséges vereség, szégyenteljes győzelem, megcsodált zoknik és brutális akcentusok. Hogy a személyi kultuszt ne is említsük. De kezdjük akkor az elején.

7. kör
This House supports sovereign debt default as a legitimate economic strategy. (Opposition, Anglia ellen)

Mint az a bejegyzésből csöppet kitűnhetett, tegnapelőtt erőteljesen felhype-oltuk magunkat az Anglia elleni vitára, ami a motion századszori átnézésénél kezdődött, de része volt a kifinomult stalkolás is, a csúcspontját pedig Miki britzászlós zoknija képezte. Mentségünkre szóljon, hogy Anglia az előzetes Team Rankingen a 2. helyet foglalta el Ausztrália mögött (míg mi az 50.-et), illetve hogy a verseny egyik legnehezebb témájáról kellett velük vitáznunk (a lényege az, hogy támogatandó megoldásnak tartjuk-e az önkényes államcsődöt). A befektetett munkának, adrenalinnak és trollkodásnak azonban végül meg is lett az eredménye: egy nagyon szoros vitán kaptunk ki, amelyben végig tartottuk a tempót és versenyben voltunk, ez Anglia ellen pedig több mint nagyszerű teljesítmény. Balázs beszámolója szerint, aki coachként a csapat minden vitáját végigülte, mindenki itt nyújtotta a legjobb teljesítményét a tournamenten (talk about formaidőzítés!). Úgyhogy maximálisan elégedettek voltunk, és a tetejébe még nagyon élveztük is. A nap fénypontjának azért mégis az minősül, amikor a vita után az angolok megkérték Mikit, hogy húzza fel a nadrágját és mutassa csak azt a zoknit, majd miután közölték, hogy ők ezt föl nem vennék, fotók mindenesetre készültek. 

A magyar csapat vita után, a bírói értékelést hallgatva

A két vita közti szünetben, amellett, hogy ebédeltünk (ezúton szeretnénk köszönet mondani az Antalya College-nak, amiért ehető, sőt, jó ennivalót szolgáltatott ebédre az eddigi kockázatos ételek után), alkalmunk nyílt beszélgetni egy kicsit a török segítő diákokkal. és gondoltuk, kíváncsiak vagyunk a saját válaszukra arra a kérdésre, hogy miért is van kint minden teremben és minden közterületen Kemal Atatürk képe/szobra, ami nálunk Patrikot lassan saját meggyőződésből fakadó személyi kultuszra téríti. Megkérdeztük tehát, hogy mi a helyzet Atatürkkel, és miután a válaszból megtudtuk, hogy "he changed our country... and he's showing us the way", azt kellett megállapítanunk, hogy Patriknak nagyon össze kell kapni magát, ha személyi kultuszban be akarja érni a törököket.

Round 8 Impromtu: This House would require university students to work in their country for a number of years after graduation. (Proposition, Nigéria ellen)

A második - egyben a versenyen utolsó - vitánkat a nemrég megérkezett Nigériával vívtuk. Az angliaival szemben ez nagyon csúnya vita volt: nem sikerült tisztázni a definíciókat, és a csapatok tulajdonképpen elérveltek egymás mellett. Ráadásul hiába anyanyelve a nigériaiaknak az angol, sokszor úgy tűnt, mintha nem is egy nyelvet beszélnénk a vita alatt, annyira erős akcentusuk volt, ami meg a megértést tette nagy kihívássá. De a végén az értékelésnél, noha az "engagement" (azaz az egymás érvrendszerével való foglalkozás) gyakorlatilag nemlétező szinten volt, mégiscsak nekünk volt tisztább az érvrendszerünk, úgyhogy a győzelmet mi kaptuk.

Mindez azt jelenti, hogy a versenyt 2 győzelemmel és 5 ballottel (azaz bírói szavazattal) zártuk, ami legelső részvételnek abszolút nagyszerű, sőt. A rangsoron a 40. helyre ugorva immár 10 országot is megelőzünk az eredményeink alapján. Ez már most van olyan jó eredmény, mint amit anno a 2005-2006-os, számunkra ismeretlen magyar csapat csak másodszorra tudott elérni, és ha emellé a következő években sikerül összegyűjteni még egy-két plusz győzelmet, máris az erős középmezőnyben lehetünk, aztán meg akár feljebb is. Főleg úgy, hogy már most sokkal-sokkal több tapasztalatunk van, mint a verseny előtt, és még csak nincs is vége a tournamentnek. A vacsoránál legutóbb már arról beszélgettünk, hogyan érdemes felkészülni és kiválogatni a csapatot. Úgyhogy Thaiföld 2014, jövünk! (Ugyanitt nagylelkű szponzorok jelentkezését szeretettel várjuk.)
A napot a break party zárta, ahol bejelentették a legjobb 16 csapatot, azaz a továbbjutókat. Az első helyen Új-Zéland jutott tovább, ami nem meglepetés, Szváziföld 2. helye ellenben nagyon meglepett mindenkit. A "nagyhatalmak" (Dél-Afrika, Ausztrália, Anglia stb.) mellé még Mexikó, Peru, Hollandia és az Egyesült Arab Emirátusok is befért, a tavalyi két döntős, Skócia és Wales azonban mindketten kiestek. A verseny rendkívüli színvonalát jelzi, hogy a továbbjutáshoz a 8-ból legalább 6 győzelmet kellett elérni, 5-tel már nem lehetett labdába rúgni.

Estére kirakták a továbbjutó judge-okat, azaz azokat a bírókat, akiket kiválasztottak, hogy az octofinalökben is judge-olhassanak. Lévén, hogy van 8 octofinal és 5-5 fős bírói panelek ó, ez a legjobb 40 bírót jelenti. Mi igazából végig sejtettük, hogy Eszter breakelni fog (azaz továbbjut), mert nagyon-nagyon pozitív visszajelzéseket kapott, és úgy tűnik, nagyon jó érzéke van arra, hogy objektívan döntsön a vitákról, illetve konstruktívan és építően értékelje a vitázók teljesítményét. Most azonban a sejtésünk végre hivatalosan is megerősítést nyert, úgyhogy Magyarország az első részvételén (jó, 2005 és 2006 után) lazán az egyik legjobb judge-ot adja a versenyhez.

Ki találja meg A Nevet? (A v sajnos betű nyolcadszorra sem sikerült.)

Úgyhogy nagyon-nagyon elégedettek vagyunk mindennel, és nagyon pozitívan zártuk a magunk részéről a tournamentet. Ma szabadnap és kirándulás volt (beszámoló hamarosan), ezután pedig következnek a kieséses körök, amiben a ténylegnagyondurvánhihetetlenüljó csapatok vitáznak majd egymással, amiből nyilván megint rengeteget fogunk tudni tanulni még csak úgy is, hogy nézzük. Nem elhanyagolandó tény továbbá, hogy most már lesz majd szabadidőnk, hogy azaz kihasználhatjuk a hotel nagyszerű wellnesslehetőségeit, ha már egyszer öt a csillag. Lesz még izgalom, hamarosan újra jelentkezünk!

(Továbbá elnézést kérünk az ötcsillagos hotel nullacsillagos, akadozó wifijéért, ami nem engedte, hogy reggel egy hamarabbi poszttal szórakoztassuk a nagyérdeműt.)

A Hard Day's Night

A mai napunk talán a legfárasztóbb volt eddig mind közül: kettő helyett két és fél vitánk is volt, és a bejegyzés időpontja jól jelzi, hogy bizony az este sem volt rövid. A blog ellenben nyilván nem szenvedhet kárt, úgyhogy toljuk a kontentet tovább.

Délelőtt egy prepared, azaz előre megadott motionről vitáztunk Bermudával. Ha valaki - hozzánk hasonlóan - nem teljesen volna képben azt illetően, hogy Bermuda mi-hol-merre, nos, a szigetcsoportról lenyomoztuk, hogy az USA-Kanada határvonal magasságában van az Atlanti-óceánban, és amilyen kicsi, annyira brit nemzetközösségi tag, azaz angolszász jellegéből fakadóan igencsak rendes debate-kultúrával is rendelkezik (korábban rendeztek WSDC-t is (nagyon csúnya hely, biztos nem mentünk volna el)).

5. kör
This House would cease the exploitation of resources in the Arctic region. (Opposition, Bermuda ellen).

Bermuda méltó ellenfél volt, de ha kicsit összeszedettebbek vagyunk, akkor le is győzhettük volna őket. A vita során mindkét fél kisebb-nagyobb önellentmondásokba keveredett, ezt azonban - némi intenzív hatásvadászat kíséretében - csak Bermudának sikerült rólunk kimutatnia, így a bírók mellettük döntöttek az értékelésnél. Több szót talán nem is érdemel a dolog, de mindenesetre hasznos tanulságokkal szolgált arról, hogy a case-eknek legelőször is a saját fejünkben kell tisztának lenniük, hogy saját álláspontunkat megvédve, kreatívan és határozottan tudjunk róluk vitázni. (Azt ellenben mindenkinek ajánljuk a figyelmébe, hogy a bermudaiak legfiatalabb speakerje, aki körülbelül 12 évesnek néz ki, valójában még mindig csak 14 éves, és saját bevallása szerint 6 éve debate-el, ami a mi csapatunknak nagyjából az összeadott tapasztalata. Nos.)

A vita után szokásosan következett az ebéd, amit a kiéhezett csapat ismételten nagy örömmel fogadott, különösen, hogy a botrányos színvonal után a mai helyszínen sikerült elérniük az egyszerű átlagmenza-színvonalat, és mindez örömmel töltött el mindenkit. (Ja hogy a fiúknak az étkezés 5-6 tál ételnél kezdődik? Sebaj, arra van a vacsora. Ja hogy arra alig volt este időnk? Sebaj, most már aztán tényleg igazán közel van a reggeli.)

Ebéd után a vitázók többsége meghallgatta az új, impromptu tételmondatot (This House would require government schools to teach religious studies), majd elsietett készülni. Nekünk ez a kör szabad volt, így miután a csapat meghallgatta a végtelenül rendes szingapúri bíróhölgy hosszú, kimerítő és hasznos feedbackjét a legutóbbi debate-ről, nekifogtunk a nagy angolstalkolásnak. Azaz elhatároztuk, hogy ebben a körben beülünk megnézni a Holnapi Rettegett Ellenfelet és felkészülünk a stílusukból meg abból, hogy mennyire tudjuk majd követni az érvelésüket. Jelentjük, a megfigyelés rész és a creepy stalker benyomáskeltés egyaránt sikerült.

A vitákról visszaérve a hotelben mindenki szenvedett még egy sort a szobában kipihente a fáradalmakat, aztán gyors vacsora következett, majd pedig az úgynevezett 0. kör, amelyben azok a csapatok pótolták az elmaradt vitáikat, akiknek volt korábban szabad körük.

0. kör
Impromptu: This House would ban the publication of opinion polls during election periods. (Proposition, Dánia ellen)

A vita esti időpontja nem tudjuk, kinek az ötlete volt, de nagyon szívesen elbeszélgetnénk vele szigorúan baráti szándékkal. Mindenki rettenetesen fáradt volt, including ourselves, és ennek eredményeképp, nos, olyan lett a debate, amilyen. Kimaradt egy-két dolog, aminek nem kellett volna kimaradnia, és hiába prezentált Dánia egy legfeljebb erős közepes érvrendszert, kicsit magunkat ástuk el. De utána már a többedik judge-tól kaptuk meg feedbackként, hogy van bennünk potenciál, csak kell még dolgozni néhány fontos dolgon. Ezeket lassan mi is felismerjük most már egyébként, úgyhogy legalább az megvan, hogy mi hiányzik. (Avagy éljen a debate tanulási aspektusa.) A vitától függetlenül ellenben Dániától egy csodálatosan vállalhatatlan szivacs vikingsisakot kaptunk ajándékba, ami szerencsét hoz, úgyhogy holnap viselni fogjuk Anglia ellen. (not)

A vita utáni feedback már este 10 körül ért véget, de azért még szükségét láttuk, hogy rágyúrjunk a holnapi motionre, úgyhogy a fiúk szobájában nagy készülést csaptunk, melynek aztán Patrik egyes vitázók spontán elalvása, és Miki még spontánabb britdokkmunkásakcentus-utánzó showműsora vetett véget. (Ugyanitt shoutout Miki britzászlós zoknijának, amelyet holnap Anglia ellen vet be.)

Egyébkénti news update: Megjött Nigéria! Konkrétan a repülőtérről érkezve, kábé 10 perc készüléssel mindjárt neki is álltak vitázni a saját debate-jüket Hollandiával, ami, vegyük észre, rendkívül badass. De a hír lényege, hogy így mi is vitázhatunk velük holnap, azaz nem kapunk ingyen egy vereséget, hanem legalábbis megdolgozhatunk az eredményért.

Holnap tehát következik A Nagy És Várva Várt Vita Anglia Ellen (az államcsőd legalitásának kérdéseiről), illetve az utolsó vitánk, Nigériával, ami egy impromptu lesz. Ígérjük, beszámolunk mindenről!

(Disclaimer: a debatereket nem kell félteni, már mind alszanak és lélekben meg párna alatti motionnel már készülnek a holnapi megmérettetésekre. Jelen sorokat a coach pötyögte be a sötét szoba csendjében.)