Nos, ezt is megértük, eljött A Nagy Pihenés Napja. Végre nem
kellett hétkor kelni (avagy korábban, amennyiben csapatunk szépítkezéssel
kiemelten sok időt töltő tagjait tekintjük – igen, most valóban a fiúkra
célzok), gyomorgörccsel várni a szolid fél órákat késő buszt, debate-elni,
judge-olni, megenni bármit, amit elénk tesznek, rohanni a másik vitára,
satöbbi, satöbbi. Egyszóval végre nyugalom volt és kényelem, ami persze nem
okozott tökéletes elégedettséget, hisz a) debater lévén mindannyian kritikusak,
mi több cinikusak vagyunk, bármi történjék is (tudom, beszéljek a magam
nevében), illetve b) már 4 napnyi „debate buborék” is leírhatatlan adrenaline
junkie-vá teszi az embert, még akkor is, ha ezt csak a visszatérő idősebb
generáció (:D) fogalmazta meg így. Szóval hiányzott az izgalom és a hirtelen
pulzusnövekedés, na.
Egyébként láttunk kifejezetten sok szép dolgot, bár
egyetértettünk abban, hogy a római romok egy idő után igen repetitívvé válnak,
ráadásul a világ legtöbb pontján igen hasonlóan néznek ki – excuse our
ignorance. Meglátogattuk a Perge, ill. Aspendos nevű helyeket, útközben némi
vízesést (illetve másfél órás tökölődő várakozást – ezt már csak a fiúk kedvéért
is megemlítem) is beiktatva. Mindannyiunk szívébe belopta magát Musztafa, az
útikalauzunk, akitől nem csak azt tudhattuk meg, hogy iskolás korában fiú
osztálytársai felét szintén Musztafának hívták, hanem a törökök mindennapjairól
is megosztott információkat, arról nem is beszélvén, hogy mindannyiunk kedvenc
Ikonjáról, Musztafa Kemal Atatürkről egy mintegy 20 perces előadást tartott –
utóbbihoz persze kellett némi provokáció, nevezetesen, hogy Balázs és Patrik rákérdeztek.
A teljes busz roppant mód hálás volt… Mindenesetre mi azóta is büszkén
skandáljuk Atatürk Elvtárs, Nagy Vezír nevét.
Szép volt, jó volt, megnéztük. Hazaérvén szembesültünk a
ténnyel, hogy öt a csillag, 7 euró (lenne) naponta a használható internet, és
8-ig van nyitva a wellness részleg. Szóval ebből ma kimaradtunk, bár egy, neve
elhallgatását kérő csapattag bizony megfürdött a kinti kellemesen fagyos
medencében. Ha már időjárás: egy szál pólós idő volt, így februárban. Musztafa
szerint kifejezetten hideg volt, 10 fok. Szerintünk inkább 20-24, de manapság
már nem tudhatja az ember, ki milyen skálán gondolkodik. (Az „insider joke”
feloldásaképp: egy debater teljesítménye hivatalosan 100 pontos skálán
értékelődik, ami 40+40+20, úgy is, mint stílus, tartalom és stratégia. A
gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ami 40, az 24-32 lehet (28 az „átlagos,
elvárt, jó” beszéd – igen, ezek szerintem is egymásnak némileg ellentmondó
fogalmak), a 20 pedig 14-16. És akkor abba ne is menjünk bele, hogy mi történik
mindezzel a reply speecheknél. Szeretjük az angolszászokat, és a tőlük eredő
skálázásokat, kérem!)
Megtörvén az időrendi sort beszúrnám, hogy öt a csillag, s
nem sokkal több az esti „szórakozást” nyújtó zenekarok száma sem (továbbiakban:
zajszennyezés). Éppen ugyanattól a zenekartól hallgatjuk ugyanazt a repertoárt,
akikre már sűrűn panaszkodtunk megérkezésünk utáni első bejegyzésünkben is.
Ádám az imént jegyezte meg, hogy inkább hallgatná egész este Musztafát, mint
ezt, mert akkor legalább volt kinek a kezéből kivenni a mikrofont. (Jól
beszélsz, ifjú padawan – jegyeztem meg minderre én, avagy: az irónia összeköt.)
Nem tudjuk, hogy a kedves olvasóközösségnek feltűnt-e, de a
8. motion egy az egyben kis hazánk jelenlegi oktatáspolitikájáról szólt, lásd
még: hallgatói szerződés. Vagyis a csapatnak amellett kellett érvelnie, hogy
kössük szépen röghöz a frissen végzett egyetemistákat. Amellett, hogy ez remek
teljesítmény volt tőlük, rengeteg érdekes beszélgetés alakult ki a judge-ok
közt, mikor megtudták, hogy igen, bizony, épp ez történik Magyarországon. Ismét
megerősítésre került azon véleményem, hogy a kultúrsokk beszélgetések által is
kiváltódik – persze itt elsősorban nem arra célzok, hogy kit mennyire rázott
meg Magyarország, inkább, hogy ebből kiindulván mennyi érdekeset tudtunk meg mi
(részemről életem első nemzetközi tournamentjének kultúrsokkja Dél-Afrika, a
jelenlegié pedig (eddig) Katar és Kuvait). Röviden tehát jó ez a nemzetközi
buborék erősen.
Holnapra pedig igyekszünk teljesen elfelejteni a break night
party eseményeit (what happens in Vegas, stays in Vegas…), és újult erővel
szemléljük majd az egyenes kieséses köröket. Én a magam részéről hatalmas
megtiszteltetésnek érzem, hogy judge-olhatok a nyolcaddöntőben. Igazából már
eddig is hatalmas megtiszteltetésnek éreztem, hogy világklasszis judge-ok
mellett ülhetek, világklasszis coachok várják a feedbackemet, és olyan szónokok
tartják konstruktívnak a tőlem kapott kritikát, akiknek… már 18 évesen saját
Wikipédia szócikkük van (:D). Szóval a holnapi nap már csak hab a tortán, de
meglehetős izgalommal várom. A 8. körben India-Skócia vitát judge-oltam, ahol
előre tudni lehetett, hogy aki azt megnyeri, breakel, a másik viszont biztosan
nem. A feszültség egyértelműen érezhető volt, és valószínűleg ugyanúgy érezhető
lesz az egyenes kieséses körökben is. Annyit érdemes tudni, hogy (állítólag
mint a foci vb-n, de én ehhez nem értek) a breakelt csapatok közül az első
helyen bekerülő versenyzik holnap a tizenhatodikkal, majd 2.-15., és így tovább. Én a 8. Mexikót
fogom látni a 11. India (újfent!) ellen. Érdekes lesz továbbá most másik 4
judge-dzsal együtt dolgozni, hiszen eddig csak 2 volt, de ahogy nő a tét, úgy
nő a judge-ok száma is - ezáltal kimarad a 2-1 döntés esetén bekövetkező
színfalak mögötti vitázás. (Ezt majd ne felejtsem el holnap este visszaolvasni,
ha 4-1 döntést hozunk, és ne adj’ isten én leszek az 1...)
Ennyit a mai olvasófárasztásról, remélem (jük) a személyes
hangvétel mellett a debate hátteréről is sikerült információkat átadni. Ha
mégsem, akkor annak a már alvó fiúk az okai, hiszen kell az a bizonyos „checks &
balances” (kikacsintás minden debaternek).
A hát szava pedig: az incentivise! (Challenge olvasóinknak: olyan
mondat írása, amit nem tudnánk úgy átfogalmazni, hogy tartalmazza az
incentive/incentivise szavak valamelyikét. Az elmúlt napok után szerintünk ez.
lehetetlen. Jutalom: a szokásos macskák – ne tessék kérem aggódni, van még
belőlük bőven.)
És persze a szokásos képáradat sem maradhat el, következzék
tehát Team Hungary (akik újabban már csak Team Trollként, illetve Team
Inappropriate-ként utalnak magukra, de ez egy másik poszt zenéje… ;)) a (nem
amfi, de azért) teátrumban pózolván, majd Miki és Madárka, vagyis a
világmindenség két legjobb hivatásos pózere. (Ha Patriknak ellenvetése van… azt
nyújtsa be a macskáknál.) a kép technikai okok miatt a világ legnagyobb sajnálatára várat magára.
Balázs üzeni: „Elnézést a sok zárójelért, ajándékba itt van
még néhány: [[[[]]]]((]{}}}}))”
Írói stílusomban való halálos sértettségem jeleként pedig
most átadom neki a képfeltöltés nemes és hosszan tartó feladatát! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése