Széchenyi István az M7-es autópályán

Üdvözlet mindenkinek a 164-es kilométertábla mellől. Úton vagyunk hazafelé, túlvagyunk a kötelező hazatelefonálásokon, ami egyetlen dolgot jelent: hivatalosan is véget ért az idei ljutomeri vitabajnokság. Mivel nem tudunk aludni, ezért posztot írunk. (Hozzátennénk, hogy tegnap a poszt írása – ja nem, a vitára készülés – miatt nem tudtunk aludni. Patrik a horkolás miatt.

Sajnos nem fotóztuk le a 164-es kilométertánlát, de kárpótlásul itt van a 164-es szám. 

Na, szóval: haladjunk kronologikusan. Az egész nap azzal vette kezdetét, hogy Patrik telefonja 6.15-kor megszólalt, majd a telefon tulajdonosa – alvó társával mit sem törődve – szekrényajtókat csapkodott, és mindezt anélkül, hogy a megbánás bármiféle jelét mutatta volna. Eközben a másik szobában hasonló atrocitásokra került sor: Ani saját állítása szerint Viola orvul, és tette törvénytelen mivoltának teljes tudatában lerántotta a leplet a takarót Aniról. Reggelünk tehát feszülten és rendkívül álmosan indult (és nulla agy kapacitással Aninak). A reggeli azonban mindezt kompenzálta, ám étkezés közben harsány vitába csaptunk az ügyben, hogy a szlovén coach kit is ismer el közülünk team leadernek. Először Gábort kérdezte meg, majd miután Gábort inkább a sajtos kenyér kötötte le, Violához fordult a busz indulási idejével kapcsolatosan. Violát azonban valósággal megigézte az elé tett kávé látványa, hiszen, mint utaltunk rá, fáradtak voltunk. Patrik eközben látványos sértődöttségében, miszerint nem őt ismerték el team leadernek (hivatalosan pedig ő az, legalábbis mi ezt mondjuk neki).

Miután megreggeliztünk és összepakoltunk a szobákban (mindezt rekordgyorsasággal… not), visszaindultunk Miklós Ica iskolájába. Itt várt ránk a selejtező utolsó, sorrendben a hatodik fordulója, amelynek tételmondata úgy szólt: „This House Supports Mandatory Voting in European Parliament Elections”. Gyakorlatilag arról kellett meggyőznünk az egyetlen (!) darab bírót, hogy tegyük-e kötelezővé minden szavazati joggal rendelkező állampolgár számára a szavazást az EP választások során. Mi tudtunk a motionről. De ők többet tudtak. És mindezt a második beszélő után realizáltuk. Ezt követően megpróbáltunk egy példát felhozni és elnyerni a bíró sajnálatát azzal, hogy megmondtuk, hogy országunkban mennyire szörnyűséges a politikai helyzet, és a kötelező szavazás mennyire megoldaná a problémánkat. A bíró az értékelésben egyébként ki is fejtette, hogy mennyire együtt érez velünk, hiszen Bosznia-Hercegovinában, ahonnan ő jött, hasonló a helyzet. Ennek ellenére ellenünk szavazott a szemét. (Ja, és találtunk egy ilyen plakátot a teremben, ahol vitáztunk)

Eme mondat lefordítását mindenkinek a saját fantáziájára bízzuk.

Vita után, és miután tudtuk, hogy nem breakelünk, a csapat tanúbizonyságát tette annak, miszerint képesek örülni más sikerének. Gábor ugyanis judge-olt a quarter finalben!!!! Patrik mindeközben – megpróbálva kompenzálni az előző napi tettét, miszerint ott hagyott az iskolában egyedül – úgy döntött, méltóságom utolsó morzsáit megmentve kijavítja a papírlapra hibásan felírt Gábor nevét. Ezután Gábor elment a dolgára bíráskodni, Viola, Patrik és Ani pedig megnézték Horvátország és Anglia impromptu vitáját. A motion a következő volt: THBT governments should actively discourage its citizens from consumerist lifestyle. Magyarán a kormányok ne támogassák/ösztönözzék a fogyasztói társadalmi életvitelt. A horvát-angol vitán Anglia hozta az összes olyan angol csapatot, akik már kiestek, így egy eléggé jelentős és hangos fanbase-re tettek szert. És mellesleg nyertek is. Gábor eközben két másik bíróval együtt a szlovén (valamelyik) – USA vitán egyhangú döntés keretén belül a USA Blue csapatot juttatta tovább.

Az elődöntő (angol-USA) egy kémiateremben volt, ahol ezt a babát találtunk. Interesting.

Ezek után elmentünk ebédelni a tegnapi posztban említett idősek otthonába, és ezúttal Patrik Violára akarta kenni azt, hogy ott akarja hagyni Gábort. (not) Végül együtt mentünk át, és elfogyasztottuk a minőség és mennyiség tekintetében fordított arányosságban lévő „eledelt”.

Ismerős valakinek? (a Tus-ban találtuk)

Sajnos azonban tartalom tekintetében nem volt túl jelentős, épp ezért úgy döntöttünk, megyünk Tus-olni (gy.k. a Tus a helyi kisteszkó), és vettünk: zöld cukorkát, ami szlovén specialitás, Hubba Bubbát, amit valamiért Magyarországon nem lehet kapni (Ani szerint ez nagy hiba), Gábor vett helyi süteményszerűséget, amiből még most is van a kocsiban („Tényleg, kértek?” – És nem kértek.) Visszatérve az iskolába komoly focimeccsek vették kezdetét (már megint, by Gábor), amely során Viola legyőzte Patrikot (na végre, by Gábor). De Patrik szerint ez nem lényeges, hiszen ez csupán szépítés, de Viola akkor is győzött. Egyszer. Végre.

Viola - Svájc, Patrik - Magyarország (?)

Ezek után kezdődtek az elődöntők, az egyikben USA-cseh, a másikban USA-angol vitát láthatott a nagyérdemű. Mi az USA-angol vita mellett döntöttünk, és nem is bántuk meg. A motion ismét a női kvótákról szólt (tessék visszaolvasni, mi sem emlékszünk a pontos címre), és mind az USA (támogató), mind a britek (ellenző) bebizonyították, hogy náluk igen, tényleg régóta teret hódított a disputa-kultúra. A vitát az USA nyerte 4:1-re, de rendkívül kiegyensúlyozott vitában maradtak alul. Viszont számunkra rengeteg tanulsággal járt: Ani teljesen le volt döbbenve (és még most is arról beszél), hogy így is lehet vitázni. Az opposition 3rd speaker bemutatta, hogyan is lehet nagyon szépen és intelligensen felsöpörni mindazt, amit odapottyantottak elé (ide is hozták a fanbase-üket, vagyis minden brit felszólaló beszédét visítás, tapsvihar, a lényeges érveket pedig vad térdcsapkodás nesze kísérte). Ezzel szemben az USA szolidan, de egyértelműen győzelmet aratott (még Gábor is őket hozta volna ki győztesnek… HA judge-ol… de nem…). A másik vita eredményét – értelemszerűen – csupán hallomásból tudjuk: itt is USA nyert 3:2-re a csehek ellen. A döntőben tehát két amerikai csapat készült összemérni erejét: the amount of Americans in the finals is too damn high!

Ez egy tanterem (a semifinals-es terem mellett) fala. #cultural differences

Ezután átkísértek bennünket – mert magunktól nem találtunk volna oda a 100 méterrel odébb lévő épületbe – egy helyi kulturális, művelődési házba, hiszen a döntőt egy színházteremben tartották. (na most fogyott el Gábor sütije). A döntő tételmondatát már szintén levitáztuk egyszer, méghozzá délelőtt: ismét a kötelező szavazás került előtérbe. A színpadon a két amerikai csapat, a sorok között pedig Széchenyi István csapata, meg még az összes többi… az izgalom a tetőfokára hágott (not), vágni lehetett a feszültséget (also not), mindezek ellenére team leaderünk úgy döntött, megnézi belülről a szemhéját, és elszenderedett (not). Szoros küzdelem volt, és USA nyert (mindjárt kifejtjük), de közel sem volt annyira jó, mint a semi-final. A csapatok nyilván már fáradtak voltak, és egy nap kétszer levitázni ugyanezt nem oly jó. Ennek ellenére jól teljesítettek, és George Busht 4-szer, 4 különböző beszédben, 2 különböző oldalon is megemlítették, de érdekes módon abban mind a 4-en egyetértettek, hogy vagy Bush tehetségtelen, vagy a rájuk szavazók ostobák. (NA ERRE JÓ A VITA!)

A döntő.

A támogató oldalon lévő amerikai csapat nyert, 3:2-re (sajnos. Viola és Gábor team oppositionnek adta volna a győzelmet). Ani nem. Patrik meg aludt. As usually when he watches the finals of debating tournaments in theatre rooms.

A két csapat group hug-ja a vita után, amit a közönség soraiból hangos aww-ozás követett. És tényleg #socute.

Ezek után jöttek a buzdító kampánybeszédek a Heart of Europe, illetve egy, Tuna szerint „free of charge” amerikai vitaverseny kapcsán (to be continued…).

Mindezek után jöttek az eredmények. Best speakers… best Slovenian speakers (külön kategóriában, mivel ők valami országos angol nyelvű versenyként is indultak itt… best Slovenian teams, hasonló megfontolásból). És itt… hölgyek és urak… peregjenek a dobok, készüljenek a pezsgők, durranjon a parafa! Tadamm!!

A best speaker lista 9. pozícióját nem más foglalja el, mint FUR, akarom mondani Für Viola (csak Bojana nem tud ü betűt mondani – de még írni sem tudnak). Congratulations to her on behalf of every Hungarian debater (and the 70-year-old pensioner of the twilight home). Ma már neve is van: Matilda. Özvegy, és van két unokája, az egyik egy kommunista alkoholista, kinek neve Miska, aki nem dolgozik, mert lusta, a másik meg nihilista és Pista, aki fradista. És ezzel ennek a mondatnak nyista. #sobad

Ezután megkaptuk a ballotokat és a helyezések listáját (ahogy az ilyenkor történni szokott). Ezek után könnyek közepette elbúcsúztunk az újonnan szerzett barátoktól (not), de a helytől igen. Szép volt, jó volt, és kaptunk banánt. Többször is. Gábor nagyon ügyelt arra, hogy vitázói napi kálium-bevitelének mennyisége ne csökkenjen, hiszen, mint tudjuk, a folytonos stressz a kálium legfőbb ellensége. #biológia disszertáció

Ezt követően, hajszálpontos időzítéssel (Patriknak ajánljuk figyelmébe!) megérkezett Patrik édesapja, hogy hazakocsikázzon bennünket a festői Budapestre. Hát most itt tartunk. Az 54-es kilométertáblánál. Time flies when you blog. 110 kilométert átgépeltünk.

Végezetül, jöjjön mindenkitől 3 dolog, ami miatt ez a majdnem három nap különösen emlékezetes lesz a számára:

Ani:  japánok, a hangulat, a japán hangulat

Gábor:  bor, az isteni vacsora, és a festői táj, ahol laktunk

Patrik:   Frank Ozmec, hogy team leader lehettem, … (sajnos ide végül csak 2 dolgot írtunk. #sosad)

Viola:    az orosz-szlovén nyelvrokonság (oroszul tanulok 6 hónapja), a szlovén zöld (almás) cukorka és annak a tudata, hogy az USA-i alligátornak a farkát meg lehet enni, és finom is (mi mindenre jó a country expo).

De persze az mindenkiben közös, hogy ezt a három napot közösen töltöttük el, izgalmas vitákkal, élvezetes pillanatokkal, Patrikkal…

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban… így a blog átmeneti lezárulásával szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy mindazt, amit fentebb megosztottunk veletek, megköszönjük annak a valakinek, akinek szervezése és odaadása nélkül mindez nem jöhetett volna létre. We would like to say thank you (to the Academy) to the one and only team leader, the star-shaped sea-creature, Patrik!

Please, don’t we angry with us, but we have to say

A journey without you would have been lame/gay

Team-leader you are, one of the best ones

Remember that, you had with us funs.

I had the time of my life with you

Kneel down and say I wanna marry you.

Ezzel a gyönyörű verssel búcsúzunk tőletek! Nagyon élveztük a versenyt, jó volt a hangulat (reméljük, ezt a blogpostokon is átjött).

A következő versenyen jelentkezünk!

Széchenyi István kalandjai Jerusalemben

Dobrij utram! (Mire ezt olvassátok, valószínűleg a mondat jelentésének jelentősége lesz. Azaz reggel lesz.

9==d****´´9´´´´˙˙˙˙˙˙`˛°˙`˛°˘^ˇäđ[íí}{@&#@{}<;íłŁ$ß$Łłí (Viola has contributed to the blog efficiently - the coach).

Esetleg valakinek feltűnhetett, hogy a tegnapi posztba becsúszott pár helyesírási hiba. Mentségünkre mondjuk, hogy van olyan, aki nálunk is rosszabb. Mindezt az alábbi néhány képpel szeretnénk megfelelően demonstrálni.

Ezeket a képeket egy teremben találtuk, a tegnapi vita maradványai. Szóval.. van ilyen is.

Reggel 7-kor felkeltünk (Gábor 7.30-kor, Patrik nem is aludt due to unreasonable horkolás), "frissen és fitten és üdén" fáradtan és elcsigázottan. Amúgy meg alma (Patrik at his best).

No comment.

A nyomtató hiányában kézzel (!) lemásolt case.

Megreggeliztünk (és finom volt, legalábbis Aninak nagyon ízlett), majd a gimnáziumba érve azonnal kezdetét is vette az uborka-szezon, a.k.a. UBI (universal basic income). Az előre megadott tételmondat szerint nekünk azt kellett elleneznünk, hogy a kormány kötelező jelleggel biztosítsa minden polgára számára a megélhetéshez szükséges jövedelmet. (THBT governments should guarantee a universal basic income to all citizens) A vita, ahogy a bíró is kifejtette, nagyon (nagyon, nagyon) szoros volt (azt is megjegyezte, hogy egy másik napon egy másik bíró egy másik csapatnak adta volna a másik győzelmet). Szóval vesztettünk, de nem sokon múlt. Tényleg. Épp csak egy kicsin. Pár pont... alig valami. Elenyésző. Jelentéktelen. Szinte bagatell. (Gábor szinoníma szótárat játszik).

Minden szünetben kaptunk ilyen kifliket. Amúgy finomak.

Egy rövid szünet után (miközben mindenki eléggé letörten-fásultan - Patrik: demotiváltan - nézett a nem is oly távoli jövő elébe) kezdetét vette a 4. forduló, amely szintén egy előre megadott tételmondat volt, és amelyben támogatóként azt kellett igazolnunk, hogy a vállalati bizottságoknak (birkanyíró helyiségekben, sourc: iPhone application - HUN-ENG Dictionary) kötelező női kvótát kellene bevezetniük (We support mandatory quotas for women on corporate boards). Miután elvesztettünk három vitát zsinórban, kissé letörtek (ámde maradéktalanul kreatívak és humorosak - és szépek... kivéve Patrik, mert ő febjulösz) voltunk, ezért majdnem fun debate-et kreáltunk a tételmondatból, amelyben engedtünk volna a kísértésnek, hogy definiáljuk azt, hogy mi is egy nő. Ugyanis néhány vitázóban (és nem mellesleg coachban) felmerült annak gondolata, hogy a női kvóta bevezetésével a hátrányos helyzetbe kerülő maszkulin egyedek saját belső indíttatásból úgy dönthetnek, hogy nővé operálva magukat eleget tesznek a tételmondatban támasztott követelményrendszernek. Erről azonban gyorsan letettünk.

Mindez - mint utólag kiderült - egy jó döntés volt, ugyanis az eredeti case-ünkkel sikerült bezsebelnünk a 2014-es Ljutomer Debating Tournament első hivatalos magyar győzelmét. (Gábor ezután ki is fizette a 20 eurót az illetékeseknek)  (picikét kellemetlen, amikor a feminizmust ellenző oldalon kizárólag férfiak vannak... #awkward). Egyébiránt mindannyiunkat meglepett, hogy annak ellenére, miszerint Ljutomer egy eléggé kis szlovén város (tanya), mégis sikerült olyan résztvevőket beszervezniük, mint például Japán, Amerika, Szingapúr, India és Új-Zéland. (Patrik, a nyelvészprofesszor tudomásunkra hozta, miszerint ez kötőjellel írandó).

Budapesten (a magyar fővárosban!) a legtöbb gimiben max. 10 smartboard van (if any at all), ehhez képest itt minden teremben láttunk.

Az ebédszünetet egy öregek otthonában fogyasztottuk el. (Viola)

Az ebédszünetet egy öregek otthonában töltöttük (Gábor). Miután Viola, Ani és Patrik - nyilván az utóbbi felbujtására - önkényesen és abszolút elítélhető módon magára hagyták a coach-ot az iskolában (aki a vitájuk helyszínéül szolgáló 14-es terembe is felment, hogy megkeresse őket - és természetesen üres volt), és mindezt a lelkiismeret-furdalás abszolút jelenléte nélkül tették... legalább foglaltak helyet és meg is mentették Gábor székét. (Pedig az a 70 éves nyugdíjas nagyon akarta.) Miután ettünk, átgyalogoltunk a helyi élelmiszerboltba, a Tus-ba, ahol feltöltöttük készleteinket mindenféle földi jóval. (Az út maga nem volt szívtelen.)

Ilyen szivecskékkel van tele a járda. #love

Miután ezzel megvoltunk, visszamentünk a gimnáziumba, ahol komoly focimeccsek kezdődtek (Gábor brutális módon megsértődött Patrikra... és Viola is kikapott tőle, de csak 10-7-re. Anit viszont megverte. Azóta is gyógyul. Hiába, nem tud veszíteni.)

Ezek után kihirdették a mósönt, ami úgy szólt: This House Would Require All States to Sign International Conventions Banning the Phone-Taping of National Political Leaders. Opposition oldalán tehát amellett érveltünk, hogy az országok ne írjanak alá olyan nemzetközi szerződéseket, amelyek lehetővé tennék országok vezetőinek telefonos lehallgatását. Habár mi sem hoztuk a legjobb formánkat, a csapat, amely ellen vitáztunk, nem volt éppenséggel a helyzet magaslatán. Így ezúton büszkén jelenthetjük, hogy ugyanazon a napon bezsebelhettük második győzelmünket is. (Eme vitában az is megállapításra került, miszerint Viola beszéde volt a legkiemelkedőbb. Congratulations for that on behalf of the proud coach and the team and the 70-year-old pensioner).

Eme vitát követően - és a regisztrációs díj befizetését követően - csapatunk a már jól ismert szállodába vonult vissza, ahol az előző naphoz hasonlóan színvonalas vacsorában részesültek. Hogy miért volt ilyen jó minőségű az étel, nem tudjuk, de talán ahhoz lehet köze, hogy Patrik bemutatta szállásadónk (és sofőrünk) előtt, hogy a német nyelvtanulásba fektetett energia és pénz maradéktalanul megtérült. Magyarán az anyósülésen (miközben Gábor alig fért el mellette) Patrik C1-es szintű, zseniális német nyelvtudását kénytelen volt lealacsonyítani a Németországban született sofőr A2-es, szlovén szintjére. Das ist fantastisch!

A zseniális vacsorát követően mindenki visszaindult a furgonhoz, hiszen elmentünk... Jerusalembe! Ez egy kis városka Ljutomer mellett (nem csak az Izraeliek tudjnak így nevezni várost), és itt vette kezdetét a Country Exhibition nevű program, amelynek keretén belül a résztvevő országok saját országukra jellemző dolgok (ételek, italok, dísztárgyak, zászlók, szokások) bemutatásával próbálják közelebb hozni saját kultúrájukat a többiekhez. Mi néhány (értsd: legalább 40 db) Balaton szelettel, Hungary feliratú hűtőmágnesekkel, Rubik kockával, magyar látványosságokat bemutató kulcstartóval és golyóstollal készültünk. Patrik rögtön el is szakította a Balaton szeleteket rejtő zacskót, amely így - mindenestül - Ani táskájában landolt.

A Country Exhibition alapvetően egy kellemes rendezvény volt. A finnek tájékoztattak minket arról, hogy a sztereotípiák, melyek szerint a finnek meztelenül szaunáznak, tényleg igazak, nemtől függetlenül. Az amerikaiak hozták a hangulatot (és aligátorokkal, műkagylókkal, csokipénzzel és csillogó gyöngysorokkal árasztották el az arra tévedőket - Patrik és Viola mindenből kaptak). Patrik ezután nyíltan vállalta a gyöngysort nyakában. A szlovén csapatnak az almás cukorkáiba Viola beleszeretett, 10-11-et a zsebébe is einstandolt. A japánok adtak legyezőt, evőpálcikát, és leírták a nevedet japánul. Arigatou! Gábor és Patrik eközben tartották a frontot (amikor Gábor épp nem dohányzott), és a magyar standhoz tévedőket kiokították a C-vitaminról, a Balatonról, a megbuherált bűvös kockáról (ami tényleg nem működött, fizikailag lehetetlen kirakni, hiszen a színek - valamilyen oknál fogva - felcserélődtek). Összességében, egy kellemes, 60-as éveket idéző rendezvény volt, ahol mindenki bemutatkozott... így mi is (részletek később).

Viola a nagy japán-fengörlködésben lefotózta a kimonós (!) japán csapatot. 

Románia asztalán nem volt semmi ezen a feliraton kívül, de a telefonukról szóló zenéről megtudtuk hogy mandele, azaz valami tradícionális román zene.

A rendezvény végéhez közeledve a szervezők valamilyen megfejthetetlen és kifürkészhetetlen belső indíttatástól vezérelve úgy döntöttek, nagyon nagy poén lenne egy "ki tud minél többet a másik országokról" kvízjátékot tartani, ami valóban egy ötletet program lett volna, amennyiben:

1. nem egy hamar türelmét vesztő hölgy vezeti

2. fent nevezett hölgy kezébe adnak egy mikrofont, hogy ne kelljen kiabálnia

3. kapunk mi is A-B-C-D válaszlehetőségeket jelentő papírlapokat

4. a többiek "shut up"-olnak, ahogy a programot vezető hölgy oly "british polite" módon kérte

5. a résztvevők fele nem kint bagózott volna a teraszon (Gábor bent volt)

6. 12-14 évesek vagyunk

Így azonban egy kicsit erőltetettnek és feleslegesnek tűnt. Mindenki pakolta a portékáit, miközben kaptunk élőzenét. És ekkor... (drums...) új tehetség született. Patrik és Gábor (illetve, helyesebben: Gábor és Patrik) zenetörténelmet írt, azzal, hogy mintegy 4 másodperc alatt megalapította a Dominant Duo nevű feminista, ultraliberális, algenerális és verbális csapatát. Ennek lényege, hogy az éppen játszott élőzenére egy - akárki által megadott - témára improvizáltak angol nyelven szöveget. Így például énekelniük kellett a "malom királyáról" (a.k.a. Milking, azaz tehénfejés). A Revealed Recordings szerint az album 2015 januárjára várható...

De az egész Country Expo fénypontja az volt, hogy ellátogatott hozzánk a Mikulás, azaz Patrik bácsi  a zászló-puttonyába beletette a maradék Balaton szeleteket (senki sem kérte, a nyakunkon van még kb 25 darab), illetve az összes többi magyar találmányt, és elkezdett volna osztogatni.

Le Puttony, avagy a Mikulás akcióba lendül.

Miután a program véget ért, különbusz várt reánk, amelyet az utasok - mint a Zombi Apokalipszis főszereplői - követtek hosszú perceken át, majd végül beszálltunk. A hazafelé vezető út során lehetőségünk nyílt betekintést nyerni abba, hogy az amerikaiak miként is alapozzák meg a hangulatot egy buszon. Jól. Nagyon jól. 

Ijesztő kanyarok... főleg este.

Gábor beleunt a gépelésbe, szóval long story short: hazaértünk (mármint Jerusalemből visszatértünk ljutomeri szállásunkra) élünk, virulunk, és készülünk (not).

Találkozunk holnap, amikor egy prepared motionnel, a negyeddöntőkkel, és az elődöntőkkel, illetve a döntőkkel jelentkezünk.

See you next time!

UI. Egy pár szóvicc, just for fun.

-Angela, miért tanulsz németül?

-Mer'kel.

-What do you call a girl who wants to be a lawyer?

-Sue.

Széchényi Ljutomerben

Sziasztok!

Ismét jelentkezünk, szóval ismét vitázunk, ezúttal Szlovéniában, Ljutomerből. Ez egy kis város (Patrik tanyának nevezte, de ez most mellékes) Szlovénia északnyugati részén, szóval ma nyolckor ( na jó, a késők miatt 8:15-kor) elindultunk Budapestből, és 11:30-kor már megérkeztünk a helyi gimibe, ahol a viták nagy többsége fog zajlani.

Patrik bevonul. Áááá kicsit se néztek hülyének minket.

 A fogadtatás összességében nagyon szívélyes volt, és több kedves nő is segédkezett abban, hogy eltaláljunk a szállásunkig, amihez az út hosszú és félelmetes (főleg este). Viszont helyes kis hely, van működő(!) wifi (itt Viola hozzátenné, hogy ez csak bizonyos kiváltságos szobákban működik). Ezután kocsival (vissza)mentünk a gimibe, ahol 2 óráig vártunk a motion announcement-re, közben pedig megebédeltünk, illetve megállapítottuk, hogy egészen sok embert ismerünk  (#nemzetközi tapasztalatok, oh yeah!). Ezen kívül megpróbáltuk megkeresni a másik magyar csapatot (Radnótisok), erre kiderült, hogy elméletileg van egy harmadik magyar csapat, de őket egész nap nem találtunk meg. So sad.

Beazonosítatlan helyi kaja...

Szóval a polgármester és az igazgató beszéde után kihirdették az első impromptu motiont, ami így szólt: This house believes there is too much money in sports, azaz nekünk, mint ellenző oldal, azt kellett bebizonyítanunk, hogy miért nincs túl sok pénz a sportban, egy órás felkészülési idővel.
Összességében mi úgy éreztük hogy jól sikerült, de egy kicsit a két csapat pérhuzamosan vitázott, és mivel nekünk lett volna a kötelességünk ellenző oldalként biztosítani az érvek ütközését, ezért a bíró a bosnyák-amerikai-angol vegyes csapatnak ítélte a győzelmet (Itt megjegyeznénk, hogy sajnos csak egy bíró van vitánként, szóval még ballot-ot se volt esélyünk szerezni).
Szünetben kaptunk ingyen almát, de azonnal kihirdették a következő, szintén impromptu motiont: this house would prohibit religious organizations from speaking out against homosexuals, tehát azt kellett megmutatni támogató oldalként hogy miért van jogunk és miért lesz jó ha megtiltjuk a vallási szervezeteknek hogy ne szólaljanak fel homoszexuálisok ellen. Ez a motion a Budapest Open vitaversenyen volt téma, ezen Patrik vitázott, Viola pedig timekeeper volt, szóval azt hittük hogy sima ügyünk van. A vitán viszont annak ellenére hogy vesztettünk és power pairing miatt rosszabb csapat ellen kellett volna lennünk, egy nagyon jó szlovén csapat ellen találtuk szembe magunkat. A vita maga nagyon szoros volt, úgy éreztük hogy jól teljesítettünk, ezért voltunk különösen lesújtva, hogy a bíró nem nekünk ítélte a győzelmet. Brühühü.
Ezek után visszajutottunk a szállásra, ahol vacsoráztunk (tökmagolajos saláta, fincsi!). Elméletileg a régió nagyon híres a helyi vörös,-és fehérborok miatt.

Helyi vörösbor...

...és helyi, finom fehérbor.

Szóval így telt ez a mai nap. Kissé le vagyunk törve a 2 veszteség miatt, de várjuk a holnapi vitákat (2 prepared, 1 impromtu). (Jaj, blogírás helyett készülni kellett volna. Mindegy, még el lehet kezdeni hajnali egykor #nevertoolate).

Nemsokára jelentkezünk!
    Team Széchényi István ;)