Dzsingisz kán nem litván

Blogolnánk a csapat ma reggeli kalandjairól, de ők sajnos szerencsére aludtak, amíg mi, coach és judge, a buszon döcögtünk a vitahelyszín felé. (Vajon erről szól-e a felnőtt lét?) Mondanunk sem kell, hogy nyugdíjas korunknál fogva hamar elöntött az aggodalom, hogy a fiúk és lányok Ubere már be sem ér időben, de sirámaink alaptalannak bizonyultak, a közlekedés jelentjük, fejlődik. Mondhatjuk úgy is: gond nélkül megkezdődött a második nap!

A mai első körben Mongóliával vitáztunk, és a vita színvonalát ugyan Dzsingisz kán nem irigyelné meg, de a végkimenetellel elégedett lenne, Mongólia ugyanis behúzta a küzdelmet. A gyors felkészüléses témánk az volt, hogy vajon káros-e az általános hit, miszerint az anyaság kifizetődő.

A reggeli egyébként legalább annyira jó volt, mint a tábla helyesírása!

3. kör – Mongólia
This House regrets the widespread belief that motherhood is a rewarding experience.

A vitában most támogató oldalon voltunk, vagyis károsnak tartottuk az anyaságról kialakult átfogóan jó képet. Kezdésként Lili vázolta fel, hogy milyen valós nehézségekkel és fájdalmakkal jár az anyaság, és hogy miért káros, ha valaki túl rózsaszín szemüveggel lát neki a gyereknevelésnek. Botond elméletibb oldalról (nietzschei kikacsintásokkal) fejtette ki, hogy miért az önzetlen gyereknevelés az ideális a jutalmat váró hozzáállás helyett, Andris pedig összefoglalta, hogy miért jobb az anyaságot küldetésként és nem jutalomként felfogni.

A mongol csapat az érzelmi kiteljesedés és a gyereknevelés támogatása mellett sokat beszélt a feltétel nélküli szeretetről és az esetlegesen emelkedő számú örökbefogadásokról is. Ugyan nem volt tiszta, hogy az óvatos vagy az überlelkes hozzáállást tartják jobbnak, a gyakorlati következményeket jóval részletesebben írták le, mint mi. A bírók pedig összességében ezt látták fontosnak, így mi szoros küzdelemben elvéreztünk. (“Nem, ez így túl drámai, egy kicsit enyhítsünk rajta” – Ani) Szóval kikaptunk.

Az ebéd során végre nekünk földi halandóknak is kijutott a judging room mindennapi eledeléből, azaz a dobozos fánkokból, és bánatunkat sikerrel oltotta a cukortúladagolás. A következő körre némi csapatmegbeszélés után már finomított felkészülési taktikával és egy kicsit nagyobb nyugalommal léptünk tovább.

Mivel a zászlónkat otthon felejtettük, ezért inkább kreatívak voltunk

***

A felkészülési idő ismét 60 perc volt, így Ani és Balázs életmentő kávéhoz jutottak, majd szolidárisan tettek róla, hogy ne a srácoknak legyen a legrosszabb a napjuk a vereséggel. Egy kitartó madár ugyanis nem egyszer (nem egyszer!), hanem kétszer (kétszer!) találta telibe Balázs haját és nadrágját a végtermékével. Mondhatjuk úgyis, hogy játékelméleti és valószínűségszámítási kísérletünk kudarccal zárult, és már az első tragikus eset után arrébb kellett volna ülni. Releváns kérdés etológus barátainknak: hányszor és mennyit ürít egy helyre egy közönséges zágrábi madár? (Látszik, hogy a vitázói nerdségünk a természet csodáira kevéssé tér ki.)

(Apropó, madarak: már csak azért sem számítottunk ilyen udvariatlan fogadtatásra, mert tegnap Lili nagy erőfeszítésekkel mentett meg egy kis madárrokont az utca és a nagyvilág veszedelmeitől. Rude.)

4. kör – Litvánia
This House believes that states should allow all non-citizen migrant workers to vote in local and national elections.

A mai második vitánkban az volt a kérdés, hogy megengedjék-e a világ országai, hogy az állampolgársággal nem rendelkező vendégmunkások szavazzanak a helyi és országos választásokon. Ezúttal Litvánia volt a támogató csapat. Dióhéjban azzal érveltek, hogy a politikai-gazdasági okokból kiszorított emberek, akik adót fizetnek és a gazdaságot segítik, már csak erkölcsi alapon is megérdemlik, hogy valahol képviseljék az érdekeiket, erre pedig a szavazati jog a legjobb út. Emellett a munkahelyi visszaéléseket és a kisebbségi diszkriminációt is csökkeni látni vélték a szavazójog bevezetésének következtében.

Kis csalás, mert tegnapi kép, de tartjuk a Rubik-kocka-motívumot

Becsületünkre legyen mondva, ezt a valójában menekültekre és nem vendégmunkásokra kihegyezett case-t rendesen szétkapta a csapat. Szilveszter nagyon szépen fejtette ki az alapokat, azaz hogy mikor indokolt szavazójogot adni, mindez milyen felelősségekkel jár, és hogy a jelenlegi törvényekhez hogy járulnak hozzá az önként érkező mukások. Csiti ezután at is elmagyarázta, hogy milyen politikai kockázata van a szavazójog kiterjesztésének. Végül pedig Lili foglalta össze, hogy miért jó megoldás a támogató oldal problémáira az állampolgárság (ami a szavazat kiterjesztése nélkül is létező opció), és miért fontos a 10 éves tartózkodással bizonyítani az ország iránti elköteleződést a politikai részvétel megkezdése előtt.

Száz szónak is egy a vége, a vitát megnyertük! 2-1-es split decision volt, vagyis az egyik bíró Litvániát látta jobbnak, de alapvetően ez egy szuper eredmény, és különösen az a mai első kör után felállva. Itt tartanánk fontosnak megjegyezni azt is, hogy a vita főbírója nem más volt, mint kedvenc fekete hajú német judge-unk (*wink wink* !!4!), aki már a megnyitón megmondta, hogy ezek után tuti beosztják hozzánk, és lőn.

Bizonyíték! (A Sanchez nevet tesék keresni. Ani is befigyel jobbra fent!)

***

Az esti program ezúttal az intercultural night (kultúrház?) volt, ahol az összegyűlt 64 ország csapata egyszerre árasztotta el a hotel konferenciatermét a legkülönbözőbb süteményekkel, csokikákkal, cukorkákkal, nyalókákkal, stroopwaffellel (ez zseniális volt), szárított tofuval (ez borzalmas volt), sajttal, felvágottal és általános zsivajjal. Mindehhez a magyar nemzeti hozzájárulás négy tonna Balaton szelet, három tonna Sport szelet, ötezer csomag Túró Rudi, nyolcvan doboz marcipán, két csomag Pick-szalámi, azonosítatlan mennyiségű Szerencsi csoki, egy teljes kolbász és néhány csomag Negro volt. Pontosabban utóbbit megcenzúráztuk, így megmaradt nekünk. Az ötcsillagos ellátásért Csiti anyukáját hatalmas shoutout illeti!

Népszerű is volt az asztalunk, nemcsak az ipari kajaellátás, hanem a Rubik-kockák miatt, amiknél először mindenki meglepődött a magyar eredeten, utána pedig vagy megkérte hogy kirakjuk, vagy, ööö, minden további nélkül kirakta csukott szemmel. (Still in shock. #nepaljudge) Avagy Szingapúr után Nepál az új #goals-nemzetünk, és a debatereiket még nem is láttuk. További fontos zsákmányok: Balázs nyelve, ami csodás módon túlélte a találkozást a tajvani csiliszósszal, egy teljes csomag pápua új-guineai kávé, amit Csiti érdemelt ki magának új barátainktól, illetve egy XL-es szintén pápua új-guineai póló, ami pedig Szilveszter becses tulajdona lett. Ha nem debate-elnénk minden körben, most már mi is proper PNG-fanek lehetnénk.

Magyar asztal, before

Magyar asztal, after

***

Insider informátorunk (azaz Ani) szerint az idei mezőnyben egyébként Dél-Afrika a kiemelkedő az eddig látottak közül, miközben a mindig jó Új-Zélandot most 3-0-ra megverte Szlovénia (!). Emellett 4 kör után borzasztó kíváncsiak vagyunk Kínára, akik 4 győzelemmel, 12 szavazattal vezetik a rangsort.

Ami a magyar csapatot illeti, mi holnap egy jól megérdemelt szabadnapot kapunk, holnapután pedig Vietnám ellen folytatjuk a debate-kalandokat. Addig is üdv mindenkinek a 201-es és a 104-es szobából!

1556 nap késés nem a világ(bajnokság)

Amerikaifoci-sorozat, viselkedési közgazdaságtan, retro disco parti, amerikai szépirodalom, és vallási önéletrajz belépnek a bárba akarjuk mondani kísérik a Zágrábba tartó disputacsapatot a vonaton. Mégis miért? Nos, 1 év kihagyás után a magyar csapat nemcsak visszatért a disputa-világbajnokságra, de ezennel beszűnteti 4 éves alkotói szünetét is! A következő napokban kíméletlenül beszámolunk arról, hogy milyen az élet 300 debate nerd között, mégis miről vitáznak egy-egy vitaversenyen, és mennyire nem veri végig a mezőnyt kis hazánk válogatottja.

Na de bemutatkoznánk először gyorsan! Magyarországot idén Andris, Botond, Csiti, Lili és Szilveszter képviselik, Budapest és a világ jeles gimnáziumaiból. A fiúk és lányok már nem először teszik magukat próbára nemzetközi vitaeseményeken, az imént Csehországban 10. legjobb csapatként jutottak a nyolcaddöntőbe – sokkal nagyobb eredmény azonban az, hogy jelenleg egy hete vannak összezárva, és még mindig jóban vannak. Szerintünk. (– coach és judge). Velük tart még Ani, a bíró és önjelölt bébidínó (a.k.a. jó pár éve vitázó veterán), valamint Balázs, a team coach, aki legalábbis nyugdíjas dínónak számít ugyanezen mérce alapján.

***

A verseny első napja egy határozottan nem disputára jellemző tevékenységgel kezdődött, úgy is mint: alvás. Ez alól kivételt képezett Ani, aki túlélőművészi képességeit a hétórás judging trainingen tette próbára, illetve Balázs, aki két team manageri meetingje között még egy egyetemi ismerőssel is összefutott, 5 kilométer kellemes zágrábi séta mellett. Délutánra azonban beszerveztünk némi szakmai tevékenységet, azaz gyakorlóvitáztunk egyet a lengyel csapattal. (Spoiler alert: a két baráti nemzet sorsa a második körben ismét hasonlóan alakult, de erről a vereségről most nem szeretnénk beszélni.)

Amiről szeretnénk beszélni, az a vacsora. Ugyanis ezt a megnyitóünnepség keretében a Horvát Nemzeti Színházban fogyaszthattuk el, már ha odafértünk 250 másik ember mellé az asztalhoz (Szilveszter 200 cm-jének hála odafértünk). Ezt megelőzően aranyos horvát tánccsoportokat, acapella-együtteseket és versenyszervezőket nézhettünk-hallgathattunk, a szívünket azonban egyértelműen a horvát tudományos és oktatási miniszter rabolta el. Tőle megtudtuk (szép angolsággal!), hogy errefelé már vagy 10 éve támogatja a minisztérium az iskolai vitázást, és mindez egyszerre töltött el minket büszkeséggel és honvággyal. (Nem.) Seriously though, Balázs egészen elérzékenyült.

Az est következő fénypontja: egy bizonyos hullámos fekete hajú, negyvenes éveit taposó, kétségkívül sármos (*wink wink* az illetékeseknek) német bíróval/coachcsal/debate-mindenessel folytatott beszélgetésünk, amit úgy érzem, nem tudtunk kellően értékelni. Érdekes információkat kaptunk tőle az “Egy öv, egy út”-tervről (amiről nemsokára vitázunk majd), illetve szomorúan nyugtáztuk, hogy Balázst nem ismerte fel, vannak azonban akiket egészen bizonyosan felismert volna (excessive *wink wink*).

Igyekszünk nem beállított képeket csinálni.

A produktív nap után természetesen még besűrítettünk egy jó adag last-minute munkát a vitatémákhoz kidolgozott case-einken (a team coach itt szeretné elsütni a “felcase-ületlen” szóviccet), és úgy hajnali 2 tájékán már kezdtük úgy érezni, hogy egyben van a dolog. Hiába, hamar munka ritkán jó, meg hát tartani kell a magyar hagyományokat is. A srácok szerencsére alapos kutatómunkát végeztek a nap folyamán, így megtudtuk, hogy legalább egy (!) másik csapat van, aki nem egy teljes éve készül a megadott témákra.

***

Hogy elszomorítsuk az egy éve készülőket, egy teljes kör után a stratégiánk beigazolódni látszott! A mai napon ugyanis már nekiálltunk a vitáknak. Első ellenfelünk az újonc és felettébb rejtélyes Pápua Új-Guinea volt, akik lelkes online követőik mellett népes offline rajongótábort (értsd: apuka-anyuka, nagymama-nagypapa, tényleg mindenki aki számít) és nemzeti színű egyeningeket is hoztak magukkal a körre. Velük arról vitáztunk, hogy vajon érdemes-e a sportegyesületeket a helyi közösségek tulajdonába tenni egyének vagy cégek helyett.

1. kör – Pápua Új-Guinea
This House would require sports teams to be owned by local communities instead of individuals or corporations.

A vitában mi a szürke üzleti világot védtük. Szilveszter frappánsan vázolta a sportcsapatok pénzügyi terheit, Csiti további fontos részleteket tett hozzá a befektetők pozitív hozadékairól és az izgalom elvesztéséről, Andris zseniálisan foglalta össze a két csapat érveit, végül Szilveszter zárásként elmondta, hogy szép az idealista közösségépítés, de az üzlet az sajnos üzlet. Örömmel jelentjük, a kemény szónoki munka bejött: a vitát 3-0-s bírói szavazással Magyarország nyerte!

A vita után hatalmas barátkozások kezdődtek a két ország között, és Pápua Új-Guinea tényleg végtelenül aranyos volt. Megtudtuk, hogy náluk 832 különböző nyelvet beszélnek, Andris megtanult gyorsan pidginül (pontosabban tok piszinül), kölcsönösen elcsodálkoztunk, hogy milyen keveset tanulunk egymás történelméről az iskolában – ééés kaptunk fancy pineket és zászlókat, amit azóta is a zakókon hordunk.

"WSDC is about mixing!!" – mondták a nagymamák, és átrendeztek minket, hogy keverten álljunk

Bírói visszajelzésről ritkán írunk, de itt meg kell említeni azt is, hogy amit a főbírótól a vita után hallottak a srácok, az konkrétan soha nem látott színvonal volt. Nem tudjuk, hol tanítják a karizma, a hitelesség, a részletesség és a tömörség ilyen keverékét, de a kanadai chair egy életre megvette magának Csitiéket. (Fogalmazhatunk úgy is, hogy váratlanul magas volt az isteni párhuzamok száma.)

Apropó, bírói kalandok: Ani bírói felkészülése meghozta a gyümölcsét, és az első vitán mindjárt wing judge-ként (azaz segédbíróként) kezdhetett! Ráadásul Új-Zélandot és az Egyesült Arab Emirátusokat hallgathatta, ami valljuk be, elég menő kezdés. (Állítólag igazából nagyon megijedt/dínótojássá zsugorodott az új-zélandi coachtól, de ez a fanboy/fangirl státuszunkon mit sem változtat.)

***

A délelőtti sikerélmény után következett az igazi erőpróba, azaz az USA elleni vita. Itt ráadásul a halálos autonóm fegyverekről kellet beszélnünk, amiben pont az amerikaiak a legnagyobb szakértők.

2. kör – Amerikai Egyesült Államok
This House would ban the development of lethal autonomous weapons

Ezúttal mi voltunk támogató oldalon, és a case-ünk alapja a nemzetközi jogi alapelvek voltak, amiket Botond nagyon összeszedetten (és rendkívüli sebességgel) prezentált. Csiti azt mutatta be, miért lenne több háború a gyilkos robotok használata esetén, Lili pedig az emberi kár, a felelősség és a korlátok mentén foglalta össze a vitát. Az amerikai csapat ezzel szemben az emberi ösztönökkel és sokk alatt hozott rossz döntésekkel (ld. háborús bűnök) érvelt, amit remek példákkal alá is támasztottak.

A bírók összességében úgy látták, kicsit unfair volt, hogy irányíthatatlan eszközökként írtuk le a gyilkos robotokat, és végül az amerikai sötét jövőképet látták erősebbnek a miénknél, így elvesztettük a vitát. Az unfair definíciót mi azért vitatnánk, de nem csak ezen múlt a vita, úgyhogy eh tanulunk belőle és továbblépünk.

A Jelačić bán téren még erős a horvát vb-s lelkesedés, mi is így tervezzük folytatni holnaptól

***

A mai vacsora több szempontból is lenyűgöző volt, elsősorban azért, amennyi teli tányér sütemény elfért az asztalon és a csapattagok gyomrában. A végére annyira elfáradtunk visszajött az életkedvünk, hogy egyszer csak megjelent a telefonképernyőinken Will Jones és Shengwu Li, akiket debatereknek nem kell részletezni (csak idézni), de minden más akcentus-, érvelés-, és arrogancia- stíluskedvelőnek is melegen ajánljuk őket.

Holnap Mongólia ellen folytatjuk a küzdelmeket (nem a Dzsingisz Kán-félét), mégpedig egy impromptu-kör keretében! Itt csak 60 percünk lesz felkészülni, ami külön izgalmas lesz.

Na de lassan kifutunk az időből, úgyhogy akkor megyünk is aludni készülni aludni készülni aludni. Mindenféle szurkolást örömmel fogadunk, további inappropriate kalandokért pedig itt követni ér!

Peace, love, and 8 points of substantive.

Elnézést a késésért, mostanra értünk haza - úgy hallottuk, nem szabad 200-zal hajtani

Helló evriván (iszternjúrópíen accent)! Először is sajnáljuk hogy ilyen sokáig nem jelentkeztünk és csak utólag számolhatunk be a sok jóságról, de reméljük, hogy az alábbi *epic* blogposttal kárpótolhatunk mindenkit.

Naszóval. Ott fejeztük be, hogy pénteken véget ért az első két kör, és mindenki jót aludt, kivéve az éjjeli blogolókat. Másnap, azaz szombaton, miután megérkeztünk a Jura Hronca gimnáziumba, ismét megkezdődtek a viták. Délelőtt, egyórás prep time után elkezdődött az első kör impromptu (sajnos csak 2 kör volt impromptu a hatból). A motion: THBT it is in the interest of religious groups to accept gay marriage, azaz érdeke-e a vallási csoportoknak, hogy elfogadják a melegházasságot (aki olvassa a blogot, annak ez a motion ismerős lehet: Ani, Patrik, és Viola kb. ugyanezt vitázta le Ljutomberben - illetve itt hozzátenné Ani, hogy Budapest Openen is pont ugyanezt vitáztuk.).

Timi, Patrik és Ani (Hungary B) a svéd nemzeti csapat ellen állt ki ebben a témában ellenző oldalon, míg Adrian, Miki és Viola (Hungary A) a Czech Red nevű csapattal vitázott, támogató oldalon. Mi (Hungary B) azt hittük, hogy könnyű dolgunk lesz a motionnel, egyrészt mivel a csapat kétharmada már vitázott ehhez hasonlót, másrészt mert a maradék egyharmada pedig még szó szerint idézni is tudott a Bibliából. Nem utolsósorban pedig még egy Debatabase-ünk is volt. Szóval egy egész jó case-t tudtunk összerakni. Sajnos a svéd csapat is egy legalább ugyanolyan jó érvrendszert hozott össze, így végül 3-0-ra vesztettünk. Viszont nem volt rossz vita és a svéd csapat is kedves volt.

Hungary B 2/3-a, avagy "Excuse me while I rule the world"

Hungary A összességében úgy érezte, nem volt rossz vitájuk, de végül a cseh csapat aratott ellenük 3-0-s győzelmet. Miközben egyébként vártuk az eredményt, a cseh csapat egyik tagja elég bunkón beszólt nekik… so mean. Egészen pontosan a harmadik beszélőt ismerte fel Viola tavalyról, és megpróbált friendly conversation-t kezdményezni, mire a lány megkérdezte, hogy mégis hogy képzeljük, hogy ment nekünk ez a vita (azaz kb. how could we screw up this bad).

[Eszter: “Ki szólt be? :O ha szóltatok volna, kiejtem őket az elődöntőben. Oh wait, így is megtettem” Ani: “Btw, Eszter, you do realise hogy a szlovákok egy része olvashatja a blogunkat :D” Eszter: “OOPS”] *

*Amennyiben valaki magyar nyelvtudásra és/vagy Google Fordítóra tett volna szert, és azt hinné, hogy ezt Team Hungary adjudicatorje komolyan gondolja... nos, akkor eláruljuk, hogy nem. (Továbbá üzeni, hogy csak a csapat többi tagjának inappropriate humora kompromittálta, ő amúgy magától sosem volt ilyen.)

***

Egy krumpliból és csirkehúsból álló ebéd elfogyasztása után aztán ismét arról vitáztunk, hogy Egyiptomnak mi lenne a jobb: stabil autokrácia vagy gyenge demokrácia (THBT a stable autocracy rather than a weak democracy is better for Egypt), de ezúttal megcserélt oldalon álltunk ki, azaz mindkét magyar csapat az autokrácia mellett próbált érvelni. Hungary A-nel érdekesen folyt le a vita… úgy éreztük, hogy jó teljesítményt nyújtottunk, jól érveltünk, egyszóval úgy mentünk ki a teremből, hogy szinte biztos győzelemre számítottunk. Éppen ezért volt felháborító megdöbbentő, hogy a chair bejelentette, hogy 2-1-re az ellenfélnek, Slovenia D-nek adták a győzelmet (3 helyett csak 2 bíró volt, így az egyik szavazata 2-t, a másiké 1-et ért). A történethez amúgy hozzátartozik hogy miután kimentünk a teremből, a szlovén csapat megjegyezte, hogy teljesen ledöbbentek az eredményen: azt hitték hogy mi fogunk nyerni. It was that sort of a debate.

Miki legtipikusabb vitapóza 1.

... és 2.

Még ebéd közben Patrik megjegyezte, hogy ő a Banana nevű csapattal szeretne összekerülni, hogy elsüthesse a zseniális poénját arról, hogy a debate egy bananas volt. Guess what, valami felső erő vagy az Excel-táblázat titkos algoritmusa úgy döntött, meghallgatja imáit, így Hungary B a cseh banánokkal vitázott. Mi a támogató oldalon minden tőlünk telhetőt beleadtunk - ezalatt azt tessék érteni, hogy nyolc perc alatt megpróbáltunk egy 5 oldalas case-t elhadarni és az autokrácia előnyeit magyarázni. (Ami valljuk be, nem egy hálás feladat.) Bár nyerni nem nyertünk, Patriknak azért sikerült belecsempésznie a reply beszédét azzal kezdenie, hogy a debate egy bananas volt. Task fulfilled.

***

A nap utolsó vitájában ismét az oltásokról vitáztunk, azaz hogy kriminalizáljuk-e a tudományosan alá nem támasztott claim-eket az oltások összességi előnyeiről (THW criminalize scientifically unfounded claims against the overall benefits of vaccination). Ezt az oldalt próbálta ellenezni mindkét csapat. Hungary A ezen a vitán ismerkedett meg *drumroll* ….. a mongolokkal! Akik, nem mellesleg jól vitáznak. De nagyon. Ezzel szemben mi is jól tudtuk megvédeni a mi oldalunkat, és egy kiegyensúlyozott és érdekes vitával gazdagabban mentünk ki (továbbá nem mellesleg egy cuki, mongol emblémás kitűzővel), hogy megvárjuk amíg a bírók meghozzák a döntést.

Ilyen kitűzőt kaptunk. És még el is magyarázták, hogy melyik része mit szimbolizál. #socute

A folyosón egy képen közben megtaláltuk Adriant

Miközben vártuk az eredményt, elkezdtünk beszélgetni a mongolokkal, és Viola rögtön beleszeretett a csapatba, csoportkép is készült! Heves vita nyílt továbbá Adrian (mint future Oxford student) és Murun, az egyik mongol lány között arról, hogy Stanford jobb egyetem-e mint Oxford. Ők nem tudtak megegyezni, de a vaccination-es vitát végül a magyar csapat nyerte 2-1-re.

***

Vacsorázni egy szálloda éttermébe mentek a vitázók (Eszter és Balázs külön helyen vacsoráztak). A falon valami érdekeset találtunk:

And it only got worse:

Kismaci és Nagymaci (inszájddzsók-alert!)

Az egész étterem tele volt ilyesmi állatbőrökkel, kitömött fejekkel és hasonlókkal egyébként.

És nem mellesleg… Geethával, a szingapúri CA-vel egy asztalnál ültünk, aki, nem teljesen meglepetésünkre, nagyon egyetértett Adrian autokrácia-glorifikációival. Adrián a jó híreket azonnal Eszter orra alá akarta dörgölni, így a kémhálózata segítségével közben megszerezte Eszter telefonszámát, never mind the roaming tariffs. Szerencséjére (vitatható, hogy mégis kinek) Eszter épp a világ nagy dolgairól (pl. hogy az egyik cseh vitázó a magánrepülőjével ment egyszer versenyre) csevegett elmélyülten a cseh bíróval a másik vacsorahelyszínen, így nem vette fel. Also: Patrik és Adrian felfedezték a gyereksarkot az étteremben, és újradefiniálták a ‘young at heart’-ot:

Miután visszaértünk a hotelbe (illetve csak páran, ugyanis Patrik és Adrian nightlife körútra mentek Pozsonyban), egy, az aznapi első impromptu vita által inspirált beszélgetés vette kezdetét about life, the universe, gays, the Bible, God and everything. Az egész vitát a Girls vs Boys című, rendkívüli módon színvonalas videó indította el, ami a nemek szerepéről szólt. A nemek szerepétől eljutottunk a feminizmusig, a feminizmustól a házasságig, a házasságtól pedig a válásig a válástól pedig a Bibliáig ( what wonderful logic :) ). A csapat nekilátott bombázni a kérdéseivel a kisebbségben levő Biblia-pártiakat, és a sok kérdés közül a társaságot legjobban az apokalipszis témája fogta meg. Szakértőink hosszas elemzésbe kezdtek, amit néha megszakítottak Viola feminizmusra vonatkozó kérdései, de Eszternek köszönhetően a kérdések mindig visszatértek a világ végére. Adriant különösen érdekelte lehet-e ő az Antikrisztus, és ha igen, pontosan mit kell tennie. S bár nemleges választ kapott, ő ebbe nem kivánt belenyugodni. Végül éjfél környékén átköltöztünk a szomszéd szobába, ahol csökentett létszámmal folytattuk a beszélgetést. Ekkor átérve, és elhelyezkedve Eszter feltette a kérdést: Akkor mi is van az Antikrisztussal? Abban a pillanatban az erkélyajtó kicsapódott, és a társaság ijedten kiáltott fel, de nem az emlegetett személy, hanem csak Patrik sokkolta a szobában tartózkodókat. Egyhez közeledve Ani elaludt, és a társaság ugyan nem tudta meg teljesen, mi is fog történni a világ végén, de a fáradtságra és a korán kelésre való tekintettel szétoszoltunk.

***

Vasárnap korán reggel a legally adult-ok megindultak (a külföldi rendszámú kocsiból kiüvöltő, csupán helyenként obszcén amerikai rap kíséretében, ezzel is demonstrálván hazafiságukat) teljesíteni az állampolgári kötelességeiket, azaz szavazni, mindezt reggel 6 körül. Utólag tudtuk csak meg, hogy a szavazóhelyiség küszöbén közvetlenül már sajnos nem legális kedvenc politikusaink nevét kántálni, de ez a korai érkezésünket meglepetten fogadó szimpatikus (nem) urakat szerencsére kevéssé zavarta. Ugyan sem “gratulálunk, életében először szavaz”, sem “gratulálunk, ön az első Pozsonyban” emlékérmet nem kaptunk (csak hideg túrós pogácsát), Balázs legalább hitelesíthette a szavazóládát (ami sosem tudjuk meg, hogy valóban üres volt, vagy csak az előre elhelyezett szavazatok mellé egy kellően nagy összegről szóló csekket is raktak).

Terveink között szerepel amúgy a hódmezővásárhelyi Lázár János Vitaklub megalapítása

A társaságnak azon tagjai, akik még nem töltötték be az ominózus 18-at, nyolcig aludhattak, és miután megérkeztünk ismét az iskolába, kezdetét vette az utolsó selejtező kör, ami egy impromptu téma volt: THW require that elected politicians use state-run services while in office in instances when they are in need of medical treatment, azaz a megválasztott politikusok, ha betegek, állami szolgaltatásokat (kórházazat) vegyenek-e igénybe. Hungary A az ellenző oldalra került Dél-Afrika ellen (ez az a csapat, akik ellen tegnap Hungary B vitázott, és akikbe Ani beleszeretett). Végül 2-1-re nyertük a vitát.

Ja, és ha már itt tartunk, megragadjuk a lehetőséget hogy megosszuk a világgal Adrian idézetét:
“Don’t you feel love or compassion towards others?”
“I feel love. I feel compassion. I feel it when I hear that the rich are taxed 75%”

Hungary B pedig propként kapott egy román csapatot. Miután sikerült őket teljesen letarolni, megtapasztalhattunk a románok felénk érzett olthatatlan szeretetét, mikor is a csapatuk egyik tagja kirohanást intézett Timi ellen. Az ok egy félreértett megjegyzés volt, aminek a tisztázása nem hatott felháborodott szomszédunkra, és még Transylvaniát is belekeverte, habár ezt meg már mi nem tudtuk értelmezni. De kedvünket nem csökkentette az epizód, ráadásul találkoztunk egy jófej cseh csapattal, akik iskolájukat bemutató cuccokkal láttak el (mint kiderült, igen, csehül van az egész, és igen, egy szó sincs írva bennük angolul, de mostantól legalább csehül olvastgathatunk népdalokat). Ani mellesleg megkérdezte tőlük hogy "Are guys you from Romania?" De szerencsére ez csak a promóciós cuccuk átadása után történt.

Miki végszavazik saját magának?

A zárt körök utáni szünetet kik a mongolokkal, kik a dél-afrikaiakkal töltötték. Anit teljesen magával ragadta a South Africa-hangulat, főleg mert köztük rátalált Neha-ra, a debate sorstársára, aki szintén ázsiai, 15, és nyáron kezdte a vitázást. De a többiek is kifejezetten aranyosak voltak. További beszélgetés után fény derült arra is, hogy Patrik újra hódított ("mi az, hogy újra, ez nála olyan folyamatos tevékenység, mint másoknál a lélegzés!" - egy random csapattag), azaz maradandó jelenség volt egyik lány vitapartnerünknek. Miután megígértük, hogy ezt nem mondjuk el neki, elindultunk az ebédlő felé, ahol a várva várt eredményt jelentették be egy kis rizs és csirkehúsból álló ebéd után.

Hungary B végül 3 győzelemmel és 10 ballottal zárta a selejtezőket, míg Hungary A 4 winnel és 10 ballottal break-közelben volt (5 win is lett volna, ha nekünk adják a szombati egyiptomos motiont, dammit!), de végül sajnos nem jutottunk be a top 8-ba, azaz a quaterfinalsba. #sosad

***

Ellenben úgy döntöttünk, hosszas hezitálás után, hogy beülünk a Szingapúr (ACJC) vs Szlovákia (Kids - Eszter szerelmei (no azért nem) Írország óta, avagy milyen ponton kezd etikátlannak számítani, ha a debate-es haverjaidat judge-olod körökön keresztül) vitára. Ez a vita… érdekesen zajlott, to say the least. Szingapúr hozta az obvious formát, retorikailag awesome volt, jól érveltek. Ezzel szemben, a visibly scared Kids, habár nem érvelt rosszul, kimutatta, hogy mi a különbség a szingapúri és a szlovák debate-kultusz, felkészültés, illetve angol tudás és public speaking skills között…. Már-már sematikus alakot öltenek az efféle döntések az idei BSDC-n ahogy azt csapatunk tapasztalata délnyugati szomszédainkal szintén igazolja.

Szóval kissé felháborodottan fogadtuk azt, amikor Kaspar, az észt judge bejelentette, hogy 2-1-re a szlovák csapatnak ítélte a vitát. Csapatunk bizonyos része, élükön Adriannel, Anival, és Violával, hevesen és aggresszíven szépen és nyugodtan próbálta megtudakolni Kaspartól, hogy mégis hogy a pöttyös manóba milyen indokok által vezérelve jutottak ilyen döntésre. Sajnos nem tudott sok feedbacket adni, hiszen a szingapúri csapat is tudni akarta, hogy hogy tudnának javulni. (Sehogy, ők Szingapúr, de olyan szorgalmasan és szomorúan jegyzetelték a feedbacket, hogy jópár vitázóban feltámadt a kedv, hogy az egész delegációt átölelje. De lehet, hogy ezt csak Viola gondolta így).

Eszter arcán egyébként nem is tükröződik a vita színvonala, ez hogy lehet...
(For the record amúgy: ez *nem* az ominózus szingapúri negyeddöntő, ott mindannyian tudjuk, milyen döntés született volna, ha Eszter a chair.)

Akárhogy is, a semifinalakhoz érve két vita közül lehetett választani: Czech Red vs Team Romania, illetve Kids vs Slovenia C - Logos. Csapatunk egyhangúlag az előbbi megtekintése mellett döntött. Érdekes vitának igérkezett, főleg a tételmondat miatt: THBT that the EU should embargo all trade with Russia, until it returns Crimea to Ukraine.

*Ukraine. De a lényeg benne van. Credits to the one and only star-shaped sea creature, Patrik, the creator of this simply epic meme.

Anyway, a vita egészen kiegyensúlyozottra sikerült, de Team Romania talán egy picit jobban teljesített, így a judge-ok, (többek között Eszter is!) 4-1 arányban a román WSDC csapatnak adta a győzelmet. Egy epic idézet a vitából:

“Euroscepticism is greatly increasing. We can see this sort of attitude from Marine Le Pen’s French party, the Golden Dawn party in Greece, or Viktor Orbán, the Hungarian prime minister” - Team Romania, 2nd speaker  

(Ehhez Eszter csak annyit fűzne hozzá, hogy szegény román srácok láthatóan átéltek néhány másodpercnyi pánikot, mikor rájöttek, hogy magyar is van a bírók között. Nevezett magyar azonban egyetértő mosollyal nyugtatta meg őket.)

A döntő párosítása így végül Team Romania vs. Slovenia C lett, amit a break night partyn jelentettek be. Erre a jeles eseményre tavaly után ismét nehezen lehetett ráhúzni a "party" megnevezést, tekintve, hogy az amúgy korrekt étteremben töltött cirka 3-4 órának a fele az ételre történő várakozással telt el. De legalább volt lehetőségünk közben megtárgyalni az otthoni híreket, végignézni a versenyen készült képek vetítését, továbbá végighallgatni a dél-afrikaiak örömujjongásait minden olyan fotónál, amin legalább egy csapattagjuk kivehető volt. (Adrianék feltűnését a vásznon - nagy értetlenségünkre - csak a mi asztalunk felől kísérte hasonlóan lelkes reakció.) Kiderült emellett az is, hogy Eszter a tournament során harmadszorra is meghallgathatja az egyiptomi vitát (such joy - #sarcasm), a final panel részeként (such pride - #nosarcasm).

Concentration is needed when you only hear a debate for the... third time.

Másnap reggel rendben le is zajlott a döntő, ahol a szlovénok tisztességesen helytálltak, de a slightly részrehajló motionnek várakozásoknak megfelelően az ellenző oldalon vitázó románok egyértelműen vitték a vitát. Ráadásul úgy, hogy tulajdonképpen egy hónap készülés, próbaviták, valamint két éles vita után is tudtak nekünk újat és szórakoztatót mondani a témáról, amiért mindeképp elismerés illeti őket. Meg úgy amúgy figyelemreméltó a swag/csapattag mutatójuk is, ami a versenyt tekintve kimagasló, a miénket (bocsánat: a fiúkét) azonban attól tartunk, még mindig nem éri el.

Apropó, ha már itt tartunk: a szokásos végigköszöngetés meg oklevélosztogatás közepette a nap fénypontja volt az Adrian-Miklós megaselfie, amiről annyit kell tudni, hogy ugyan minden csapatot kihívtak egy közös képre a szervezőkkel a színpadra, a Hungary A hétfő reggelre megmaradt részének ennyi nem volt elég: ők a színpadon előbb még saját magukat is megörökítették (duplán!!4), és ezzel maradandó svág-lenyomatot hagytak a nézősereg lelkében. (Később aztán mindezt megtették az izraeliek is, de mindez már csak olcsó epigonként sütkérezhet a fiúk dicsőségében.)

The selfie that's heard (sic) around the world

A tournament végeztével elindultunk hazafelé, mindenki a maga módján. Eszter csatlakozott a selfie-lovagokhoz (Eszter szeret a leállósávban 200-zal menni), többieket pedig ismét Patrik anyukája fuvarozta haza, amiért ismét nagyon hálásak vagyunk. Ám még mielőtt azt hittük volna, hogy már csak otthon találkozunk, útjaink ismét keresztezték egymást, nem máshol, mint a legelső útszéli McDonald's-ban, ahol így közösen komoly WSDC-megbeszéléseket és szponzorokkal kapcsolatos spekulációkat csaptunk. (A jobbnál jobb ötletek ellenére egyébként idén sajnos nem lesz WSDC - Thaiföld túl messzinek bizonyult -, más nyári tournamenteket viszont mindenképp tervezünk megcélozni.) Ezt követően viszont tényleg hamar eltűnt Adrian Mercedese a messzeségben, és évekkel nem sokkal később a sebességhatárt betartó másik delegáció is hazaérkezett.

Itt zárul az idei pozsonyi verseny története. Reméljük, ismét sikerült szórakoztató kontentot szolgáltatni a kedves olvasóközönségnek - mi mindenképp igazán jól éreztük magunkat! Lesz még verseny, akár már a nyáron is, ami pedig azt jelenti, hogy ismét lesz sok swag, jóság és inappropriateness, amit érdemes lesz otthonról is követni :)

Till next time!

Team Hungary ofisöli búcsúzik, de ofisöli not for too long

We got 99 problems, but a case ain't one

Ismét Team Hungary, ismét Pozsony! Kedves internetes világhálós közönség, Csehszlo Szlovákiából jelentkezünk, ahol nagyban zajlik a Bratislava Schools Debating Competition 2014-es kiadása. Egy nap akklimatizáció és egy nap vitázás után a nullához konvergáló agykapacitásunk maradt, de köztudott, hogy blogposztot írni ilyenkor a legjobb. Here goes.

First things first: már ideérni is mindenkinek meglehetősen kalandosan és igen sokféleképpen sikerült (ha egyáltalán). Az első hely ezúttal csodák csodájára Patriké volt (egynagytaps), őt követte Eszter és Miki, akik Adrian autójában érkeztek. Adrian ellenben az elegáns kését preferálta, így befordult még gyorsan Bécsbe is, ahonnan 11 körül ért vissza. A délután folyamán Ani és Viola is előkerültek Budapestről, és már csak Balázs maradt otthon, aki másnap reggel egy amerikai ösztöndíjas interjúra volt hivatalos. Az este fontos programpontja volt a mi egyetlen Mikink felköszöntése, akit születésnapja alkalmából egy debate-pólóval, jobban mondva a kézbesítés megtörténtéig egy debate-póló nyomtatott képmásával ajándékoztunk meg (a csodálatos énekhangunk mellett, persze). Aztán kapott ajándékba még másfél-két óra közös készülést is a másnapi vitákra. Ez visszatérő motívum lesz egyébként, tessék csak figyelni.

(Megjegyzés: az esti készülés a Budaörs-Pozsony tengely között folyt, a csodálatos Google-dokumentumba ugyanis végül Balázs is csatlakozott. Good times.)

Hajnalban aztán a Hotel Astra komplett 307-es szekciója (ez a fiúkat és a coacho(ka)t jelenti) arra ébredt, hogy Miki megkezdte a szépítkezését, mely sok ajtócsapkodással és egyéb furcsa hanggal járt (mint egy végéhez közelgő házasság - teszi hozzá Patrik). A folyamat pontos időtartama a felvert lakótársak beazonosíthatatlan állapota miatt nehezen behatárolható, de maradandó nyomokat hagyott. Reggel aztán - fő a változatosság! - mindenki új erővel munkába kezdett, fél 9 körültől pedig a lányok is aktív részeivé váltak az amúgy is produktív készülésnek. Miki és Eszter is megtették az idei tiszteletkört az utca túloldalán található (cseszló) Tescóban, ahonnan hoztak reggelit... maguknak. Na jó, Adriannek is. Amikor fél 11-et ütött az óra, úgy éreztük, végre befejeztük a case-eket.

Ennek örömteli tudatában Adrian, Miki és Patrik nekiláttak elvégezni igen komoly feladatukat, vagyis felkutatták a pozsonyi külváros leghipszterebb fénymásolószalonjait, ahol szlováktudás hiányában kézzel-lábbal sikerült bemutatni, hogy 6, azaz hat példányban szeretnék kinyomtatni a case-eket, és nem naptárat akarnak készíteni az egyiptomi politikusok fürdőruhás képsorozatával. Ezek után a fiúkat egy alapvető inger szólította, így a következő állomás nem is lehetett más, mint a helyi McDonald's. Meglepő módon itt beszélték az angol nyelvet, és (CSAK!!4) négyszeri ismétlés után meg is értették, mit szerettek volna rendelni. Next stop: visszajutás a hotelba. Adrian felgyorsította a dolgok menetét, és határozottan (de, anyukák megnyugtatására: szabályszerűen) hazarepítette a delegációt.

Megebédeltünk, majd mindenki vitaöltözetbe vágta magát (many schárm!!), és elindultunk az iskola felé. Az iskolában a szlovák tehenészfiú, Jake fogadott minket. Jake nagyon kedves volt és különösen divatos, azonban arra már nem terjedt ki a szakértelme, hogy egy megfelelő helyet ajánljon Team Hungary A-B-nek a készülésre. Így, az iskola körbevándorlása után a delegáció ismételten az aulában kötött ki, ahol egy órán keresztül olvasgatták a case-eket, a trójai kék faunikornis látványából erőt merítve. Miután mélyen tisztelt és becsületes bíránk megérkezett, és semmi áron nem akarta kiszivárogtatni, milyen oldalon leszünk a vitában (hear, hear!), felmentünk a folyosón tartott welcome speechre, debaters' briefingre, roll callra, miegyébre, ahol komolyan megfontoltuk, hogy egyik kedvenc politikusunk nevét kántáljuk majd névsorolvasásnál (hopp, inszájddzsók). Itt jelentkezett az első szervezési megpróbáltatás a tournament során, történt ugyanis, hogy az épület két felét feltérképező képeket fordítva függesztették fel az épület adott pontjain.

Művészet, kérjükszépen.

De valahogy túléltük ezt is, így megkezdődött A VERSENY, vagyis 4 óra komoly koncentráció volt a következő programpont. 17 óra 8 perckor még maga Balázs is befutott, "sok inspirationt és many coachingot hozva magával a messzi Budapestről" (- mondja Patrik. - LOL - mondja Balázs). Balázst jó hírek fogadták: mindkét csapat great successszel teljesített az első körben: Miki, Adrian és Viola 2:1-re, Ani, Timi és Patrik pedig 3:0-ra nyerték a vitáikat. Mikiék a svéd csapaton kerekedtek felül, Patrikék pedig a helyi csapatok által képviselt színvonalba nyerhettek gyors betekintést a három pont mellett.

Tanulva az első vita hibáiból és erősségeiből, nagy lelkesedéssel vágtunk neki a második körnek. Fontosnak tartjuk megjegyezni egyébként, hogy mindkét körben igen komolyan támogatták ám egymást a csapatok (#hungarianpride, yay!). A második vita előtt komoly kérdés volt, hogy a beloved coach vajon melyik vitára üljön be, ezt végül egyszerűen, praktikusan és objektívan oldottuk meg: oda ült be, ahol kevésbé kompetens bíráskodásra volt kilátás (erről kicsit többet mindjárt). Ez Hungary B vitája volt, amelynek keretében egy dél-afrikai csapattal ütköztek meg. A csapat tisztességesen helytállt és igen komolyan, elváráson felül teljesített, sajnos azonban a főbíró nem egészen érezte át, miről is szólna az egyébként természetesen tökéletesre összeállított case. (A vita után történt még kísérlet a magyarázatra, de úgy sem volt könnyebb.) Így egy nyilvánvalóan igazságtalan (na jó, erősen kérdéses) döntés után 2:1-es split decisionnel a dél-afrikaiak nyertek. Akiktől amúgy a legkevésbé sem sajnáljuk, mert rendkívül jófejek, rendkívül aranyosak, rendkívül sok nyelven beszélnek, és rendkívül érdekes emberek, de tényleg. (<3 South Africa)

Eközben Hungary A meglepően erős nemezisre talált a mongol csapat személyében. Itt szerencsére a torna egyik legjobb chaire, az észt Kaspar vezette a bíráskodást (ha Eszter nem aludna, közbeszúrna egy gyors "Észtország <33"-kommentet), így jól megérdemelt és egészen kiválóan megindokolt győzelem született a magyar csapat javára. Kaspar aztán az eddigi egyik leghasznosabb visszajelzés-sessionnel látta el a csapatot.

Végül elérkeztünk a nap végéhez, azaz a *dobpergésdobpergés* vacsorához! Itt jelentenénk ki, hogy We love Bratislava Schools Debating Tournament, ugyanis hamisítatlan kínai gasztronómiai élményekben lehetett részünk. Értsd: svédasztalról ettünk kínait Szlovákiában. Mindenesetre mindenkinek nagyon ízlett a kínálat, a csapat két egymás melletti asztalának pedig kor szerint sikerült szegregálódnia (teljesen véletlenül ám). Az est fénypontjaként Adrian oroszlánkirályt játszott, és a szomszéd asztalt blokkoló növények között időnként sokatmondó pillantásokkal illette az asztalnál ülőket.

Az est kevésbé izgalmas része, azaz nem Adrian

Such translation, many message, wow.

Jóllakottan és fáradtan indultak el a csapatok a saját szobáik felé... aztán igazából megint a 307-be sűrítettük be magunkat. (Balázs leginkább úgy fogalmazna, hogy mindenki az ő ágyán foglalt helyett, amit az előző esti használat nyomán amúgy először nem is vélt volna üresnek.) Készülést terveztünk ismét, de a fáradtság és a korábbi erőfeszítések eredménye az lett, hogy sok produktív munkával már nem tudtunk hozzájárulni az amúgy is awesome case-ekhez, a YouTube bugyrait ellenben ismét megjártuk.

Az este idilli vége pedig: Balázs és Patrik (örömmel!!44 #funfunfun) blogposztot írnak, miközben a többiek régóta az igazak álmát alusszák.

Sajnos csoportképpel ma nem tudunk szolgálni ( :((( ), de mindezt holnap dupla schwággal pótoljuk! Adrian feje mindehhez vélhetően önmagában elég lesz, de azért ha nem bánja, a többiek is szerepelni fognak.

Szurkolni ér, holnap beszámolunk mindenről! :) Addig is jó éjt / jó reggelt / whatever Balázstól és Patriktól, a többiek pedig álmukból is üdvözletüket küldik.

(Shoutout Gábornak is, reméljük, blogposztunkkal megközelíthettük nemrég itt is demonstrált írói magasságait! :) #notevenkidding)

Széchenyi István az M7-es autópályán

Üdvözlet mindenkinek a 164-es kilométertábla mellől. Úton vagyunk hazafelé, túlvagyunk a kötelező hazatelefonálásokon, ami egyetlen dolgot jelent: hivatalosan is véget ért az idei ljutomeri vitabajnokság. Mivel nem tudunk aludni, ezért posztot írunk. (Hozzátennénk, hogy tegnap a poszt írása – ja nem, a vitára készülés – miatt nem tudtunk aludni. Patrik a horkolás miatt.

Sajnos nem fotóztuk le a 164-es kilométertánlát, de kárpótlásul itt van a 164-es szám. 

Na, szóval: haladjunk kronologikusan. Az egész nap azzal vette kezdetét, hogy Patrik telefonja 6.15-kor megszólalt, majd a telefon tulajdonosa – alvó társával mit sem törődve – szekrényajtókat csapkodott, és mindezt anélkül, hogy a megbánás bármiféle jelét mutatta volna. Eközben a másik szobában hasonló atrocitásokra került sor: Ani saját állítása szerint Viola orvul, és tette törvénytelen mivoltának teljes tudatában lerántotta a leplet a takarót Aniról. Reggelünk tehát feszülten és rendkívül álmosan indult (és nulla agy kapacitással Aninak). A reggeli azonban mindezt kompenzálta, ám étkezés közben harsány vitába csaptunk az ügyben, hogy a szlovén coach kit is ismer el közülünk team leadernek. Először Gábort kérdezte meg, majd miután Gábort inkább a sajtos kenyér kötötte le, Violához fordult a busz indulási idejével kapcsolatosan. Violát azonban valósággal megigézte az elé tett kávé látványa, hiszen, mint utaltunk rá, fáradtak voltunk. Patrik eközben látványos sértődöttségében, miszerint nem őt ismerték el team leadernek (hivatalosan pedig ő az, legalábbis mi ezt mondjuk neki).

Miután megreggeliztünk és összepakoltunk a szobákban (mindezt rekordgyorsasággal… not), visszaindultunk Miklós Ica iskolájába. Itt várt ránk a selejtező utolsó, sorrendben a hatodik fordulója, amelynek tételmondata úgy szólt: „This House Supports Mandatory Voting in European Parliament Elections”. Gyakorlatilag arról kellett meggyőznünk az egyetlen (!) darab bírót, hogy tegyük-e kötelezővé minden szavazati joggal rendelkező állampolgár számára a szavazást az EP választások során. Mi tudtunk a motionről. De ők többet tudtak. És mindezt a második beszélő után realizáltuk. Ezt követően megpróbáltunk egy példát felhozni és elnyerni a bíró sajnálatát azzal, hogy megmondtuk, hogy országunkban mennyire szörnyűséges a politikai helyzet, és a kötelező szavazás mennyire megoldaná a problémánkat. A bíró az értékelésben egyébként ki is fejtette, hogy mennyire együtt érez velünk, hiszen Bosznia-Hercegovinában, ahonnan ő jött, hasonló a helyzet. Ennek ellenére ellenünk szavazott a szemét. (Ja, és találtunk egy ilyen plakátot a teremben, ahol vitáztunk)

Eme mondat lefordítását mindenkinek a saját fantáziájára bízzuk.

Vita után, és miután tudtuk, hogy nem breakelünk, a csapat tanúbizonyságát tette annak, miszerint képesek örülni más sikerének. Gábor ugyanis judge-olt a quarter finalben!!!! Patrik mindeközben – megpróbálva kompenzálni az előző napi tettét, miszerint ott hagyott az iskolában egyedül – úgy döntött, méltóságom utolsó morzsáit megmentve kijavítja a papírlapra hibásan felírt Gábor nevét. Ezután Gábor elment a dolgára bíráskodni, Viola, Patrik és Ani pedig megnézték Horvátország és Anglia impromptu vitáját. A motion a következő volt: THBT governments should actively discourage its citizens from consumerist lifestyle. Magyarán a kormányok ne támogassák/ösztönözzék a fogyasztói társadalmi életvitelt. A horvát-angol vitán Anglia hozta az összes olyan angol csapatot, akik már kiestek, így egy eléggé jelentős és hangos fanbase-re tettek szert. És mellesleg nyertek is. Gábor eközben két másik bíróval együtt a szlovén (valamelyik) – USA vitán egyhangú döntés keretén belül a USA Blue csapatot juttatta tovább.

Az elődöntő (angol-USA) egy kémiateremben volt, ahol ezt a babát találtunk. Interesting.

Ezek után elmentünk ebédelni a tegnapi posztban említett idősek otthonába, és ezúttal Patrik Violára akarta kenni azt, hogy ott akarja hagyni Gábort. (not) Végül együtt mentünk át, és elfogyasztottuk a minőség és mennyiség tekintetében fordított arányosságban lévő „eledelt”.

Ismerős valakinek? (a Tus-ban találtuk)

Sajnos azonban tartalom tekintetében nem volt túl jelentős, épp ezért úgy döntöttünk, megyünk Tus-olni (gy.k. a Tus a helyi kisteszkó), és vettünk: zöld cukorkát, ami szlovén specialitás, Hubba Bubbát, amit valamiért Magyarországon nem lehet kapni (Ani szerint ez nagy hiba), Gábor vett helyi süteményszerűséget, amiből még most is van a kocsiban („Tényleg, kértek?” – És nem kértek.) Visszatérve az iskolába komoly focimeccsek vették kezdetét (már megint, by Gábor), amely során Viola legyőzte Patrikot (na végre, by Gábor). De Patrik szerint ez nem lényeges, hiszen ez csupán szépítés, de Viola akkor is győzött. Egyszer. Végre.

Viola - Svájc, Patrik - Magyarország (?)

Ezek után kezdődtek az elődöntők, az egyikben USA-cseh, a másikban USA-angol vitát láthatott a nagyérdemű. Mi az USA-angol vita mellett döntöttünk, és nem is bántuk meg. A motion ismét a női kvótákról szólt (tessék visszaolvasni, mi sem emlékszünk a pontos címre), és mind az USA (támogató), mind a britek (ellenző) bebizonyították, hogy náluk igen, tényleg régóta teret hódított a disputa-kultúra. A vitát az USA nyerte 4:1-re, de rendkívül kiegyensúlyozott vitában maradtak alul. Viszont számunkra rengeteg tanulsággal járt: Ani teljesen le volt döbbenve (és még most is arról beszél), hogy így is lehet vitázni. Az opposition 3rd speaker bemutatta, hogyan is lehet nagyon szépen és intelligensen felsöpörni mindazt, amit odapottyantottak elé (ide is hozták a fanbase-üket, vagyis minden brit felszólaló beszédét visítás, tapsvihar, a lényeges érveket pedig vad térdcsapkodás nesze kísérte). Ezzel szemben az USA szolidan, de egyértelműen győzelmet aratott (még Gábor is őket hozta volna ki győztesnek… HA judge-ol… de nem…). A másik vita eredményét – értelemszerűen – csupán hallomásból tudjuk: itt is USA nyert 3:2-re a csehek ellen. A döntőben tehát két amerikai csapat készült összemérni erejét: the amount of Americans in the finals is too damn high!

Ez egy tanterem (a semifinals-es terem mellett) fala. #cultural differences

Ezután átkísértek bennünket – mert magunktól nem találtunk volna oda a 100 méterrel odébb lévő épületbe – egy helyi kulturális, művelődési házba, hiszen a döntőt egy színházteremben tartották. (na most fogyott el Gábor sütije). A döntő tételmondatát már szintén levitáztuk egyszer, méghozzá délelőtt: ismét a kötelező szavazás került előtérbe. A színpadon a két amerikai csapat, a sorok között pedig Széchenyi István csapata, meg még az összes többi… az izgalom a tetőfokára hágott (not), vágni lehetett a feszültséget (also not), mindezek ellenére team leaderünk úgy döntött, megnézi belülről a szemhéját, és elszenderedett (not). Szoros küzdelem volt, és USA nyert (mindjárt kifejtjük), de közel sem volt annyira jó, mint a semi-final. A csapatok nyilván már fáradtak voltak, és egy nap kétszer levitázni ugyanezt nem oly jó. Ennek ellenére jól teljesítettek, és George Busht 4-szer, 4 különböző beszédben, 2 különböző oldalon is megemlítették, de érdekes módon abban mind a 4-en egyetértettek, hogy vagy Bush tehetségtelen, vagy a rájuk szavazók ostobák. (NA ERRE JÓ A VITA!)

A döntő.

A támogató oldalon lévő amerikai csapat nyert, 3:2-re (sajnos. Viola és Gábor team oppositionnek adta volna a győzelmet). Ani nem. Patrik meg aludt. As usually when he watches the finals of debating tournaments in theatre rooms.

A két csapat group hug-ja a vita után, amit a közönség soraiból hangos aww-ozás követett. És tényleg #socute.

Ezek után jöttek a buzdító kampánybeszédek a Heart of Europe, illetve egy, Tuna szerint „free of charge” amerikai vitaverseny kapcsán (to be continued…).

Mindezek után jöttek az eredmények. Best speakers… best Slovenian speakers (külön kategóriában, mivel ők valami országos angol nyelvű versenyként is indultak itt… best Slovenian teams, hasonló megfontolásból). És itt… hölgyek és urak… peregjenek a dobok, készüljenek a pezsgők, durranjon a parafa! Tadamm!!

A best speaker lista 9. pozícióját nem más foglalja el, mint FUR, akarom mondani Für Viola (csak Bojana nem tud ü betűt mondani – de még írni sem tudnak). Congratulations to her on behalf of every Hungarian debater (and the 70-year-old pensioner of the twilight home). Ma már neve is van: Matilda. Özvegy, és van két unokája, az egyik egy kommunista alkoholista, kinek neve Miska, aki nem dolgozik, mert lusta, a másik meg nihilista és Pista, aki fradista. És ezzel ennek a mondatnak nyista. #sobad

Ezután megkaptuk a ballotokat és a helyezések listáját (ahogy az ilyenkor történni szokott). Ezek után könnyek közepette elbúcsúztunk az újonnan szerzett barátoktól (not), de a helytől igen. Szép volt, jó volt, és kaptunk banánt. Többször is. Gábor nagyon ügyelt arra, hogy vitázói napi kálium-bevitelének mennyisége ne csökkenjen, hiszen, mint tudjuk, a folytonos stressz a kálium legfőbb ellensége. #biológia disszertáció

Ezt követően, hajszálpontos időzítéssel (Patriknak ajánljuk figyelmébe!) megérkezett Patrik édesapja, hogy hazakocsikázzon bennünket a festői Budapestre. Hát most itt tartunk. Az 54-es kilométertáblánál. Time flies when you blog. 110 kilométert átgépeltünk.

Végezetül, jöjjön mindenkitől 3 dolog, ami miatt ez a majdnem három nap különösen emlékezetes lesz a számára:

Ani:  japánok, a hangulat, a japán hangulat

Gábor:  bor, az isteni vacsora, és a festői táj, ahol laktunk

Patrik:   Frank Ozmec, hogy team leader lehettem, … (sajnos ide végül csak 2 dolgot írtunk. #sosad)

Viola:    az orosz-szlovén nyelvrokonság (oroszul tanulok 6 hónapja), a szlovén zöld (almás) cukorka és annak a tudata, hogy az USA-i alligátornak a farkát meg lehet enni, és finom is (mi mindenre jó a country expo).

De persze az mindenkiben közös, hogy ezt a három napot közösen töltöttük el, izgalmas vitákkal, élvezetes pillanatokkal, Patrikkal…

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban… így a blog átmeneti lezárulásával szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy mindazt, amit fentebb megosztottunk veletek, megköszönjük annak a valakinek, akinek szervezése és odaadása nélkül mindez nem jöhetett volna létre. We would like to say thank you (to the Academy) to the one and only team leader, the star-shaped sea-creature, Patrik!

Please, don’t we angry with us, but we have to say

A journey without you would have been lame/gay

Team-leader you are, one of the best ones

Remember that, you had with us funs.

I had the time of my life with you

Kneel down and say I wanna marry you.

Ezzel a gyönyörű verssel búcsúzunk tőletek! Nagyon élveztük a versenyt, jó volt a hangulat (reméljük, ezt a blogpostokon is átjött).

A következő versenyen jelentkezünk!

Széchenyi István kalandjai Jerusalemben

Dobrij utram! (Mire ezt olvassátok, valószínűleg a mondat jelentésének jelentősége lesz. Azaz reggel lesz.

9==d****´´9´´´´˙˙˙˙˙˙`˛°˙`˛°˘^ˇäđ[íí}{@&#@{}<;íłŁ$ß$Łłí (Viola has contributed to the blog efficiently - the coach).

Esetleg valakinek feltűnhetett, hogy a tegnapi posztba becsúszott pár helyesírási hiba. Mentségünkre mondjuk, hogy van olyan, aki nálunk is rosszabb. Mindezt az alábbi néhány képpel szeretnénk megfelelően demonstrálni.

Ezeket a képeket egy teremben találtuk, a tegnapi vita maradványai. Szóval.. van ilyen is.

Reggel 7-kor felkeltünk (Gábor 7.30-kor, Patrik nem is aludt due to unreasonable horkolás), "frissen és fitten és üdén" fáradtan és elcsigázottan. Amúgy meg alma (Patrik at his best).

No comment.

A nyomtató hiányában kézzel (!) lemásolt case.

Megreggeliztünk (és finom volt, legalábbis Aninak nagyon ízlett), majd a gimnáziumba érve azonnal kezdetét is vette az uborka-szezon, a.k.a. UBI (universal basic income). Az előre megadott tételmondat szerint nekünk azt kellett elleneznünk, hogy a kormány kötelező jelleggel biztosítsa minden polgára számára a megélhetéshez szükséges jövedelmet. (THBT governments should guarantee a universal basic income to all citizens) A vita, ahogy a bíró is kifejtette, nagyon (nagyon, nagyon) szoros volt (azt is megjegyezte, hogy egy másik napon egy másik bíró egy másik csapatnak adta volna a másik győzelmet). Szóval vesztettünk, de nem sokon múlt. Tényleg. Épp csak egy kicsin. Pár pont... alig valami. Elenyésző. Jelentéktelen. Szinte bagatell. (Gábor szinoníma szótárat játszik).

Minden szünetben kaptunk ilyen kifliket. Amúgy finomak.

Egy rövid szünet után (miközben mindenki eléggé letörten-fásultan - Patrik: demotiváltan - nézett a nem is oly távoli jövő elébe) kezdetét vette a 4. forduló, amely szintén egy előre megadott tételmondat volt, és amelyben támogatóként azt kellett igazolnunk, hogy a vállalati bizottságoknak (birkanyíró helyiségekben, sourc: iPhone application - HUN-ENG Dictionary) kötelező női kvótát kellene bevezetniük (We support mandatory quotas for women on corporate boards). Miután elvesztettünk három vitát zsinórban, kissé letörtek (ámde maradéktalanul kreatívak és humorosak - és szépek... kivéve Patrik, mert ő febjulösz) voltunk, ezért majdnem fun debate-et kreáltunk a tételmondatból, amelyben engedtünk volna a kísértésnek, hogy definiáljuk azt, hogy mi is egy nő. Ugyanis néhány vitázóban (és nem mellesleg coachban) felmerült annak gondolata, hogy a női kvóta bevezetésével a hátrányos helyzetbe kerülő maszkulin egyedek saját belső indíttatásból úgy dönthetnek, hogy nővé operálva magukat eleget tesznek a tételmondatban támasztott követelményrendszernek. Erről azonban gyorsan letettünk.

Mindez - mint utólag kiderült - egy jó döntés volt, ugyanis az eredeti case-ünkkel sikerült bezsebelnünk a 2014-es Ljutomer Debating Tournament első hivatalos magyar győzelmét. (Gábor ezután ki is fizette a 20 eurót az illetékeseknek)  (picikét kellemetlen, amikor a feminizmust ellenző oldalon kizárólag férfiak vannak... #awkward). Egyébiránt mindannyiunkat meglepett, hogy annak ellenére, miszerint Ljutomer egy eléggé kis szlovén város (tanya), mégis sikerült olyan résztvevőket beszervezniük, mint például Japán, Amerika, Szingapúr, India és Új-Zéland. (Patrik, a nyelvészprofesszor tudomásunkra hozta, miszerint ez kötőjellel írandó).

Budapesten (a magyar fővárosban!) a legtöbb gimiben max. 10 smartboard van (if any at all), ehhez képest itt minden teremben láttunk.

Az ebédszünetet egy öregek otthonában fogyasztottuk el. (Viola)

Az ebédszünetet egy öregek otthonában töltöttük (Gábor). Miután Viola, Ani és Patrik - nyilván az utóbbi felbujtására - önkényesen és abszolút elítélhető módon magára hagyták a coach-ot az iskolában (aki a vitájuk helyszínéül szolgáló 14-es terembe is felment, hogy megkeresse őket - és természetesen üres volt), és mindezt a lelkiismeret-furdalás abszolút jelenléte nélkül tették... legalább foglaltak helyet és meg is mentették Gábor székét. (Pedig az a 70 éves nyugdíjas nagyon akarta.) Miután ettünk, átgyalogoltunk a helyi élelmiszerboltba, a Tus-ba, ahol feltöltöttük készleteinket mindenféle földi jóval. (Az út maga nem volt szívtelen.)

Ilyen szivecskékkel van tele a járda. #love

Miután ezzel megvoltunk, visszamentünk a gimnáziumba, ahol komoly focimeccsek kezdődtek (Gábor brutális módon megsértődött Patrikra... és Viola is kikapott tőle, de csak 10-7-re. Anit viszont megverte. Azóta is gyógyul. Hiába, nem tud veszíteni.)

Ezek után kihirdették a mósönt, ami úgy szólt: This House Would Require All States to Sign International Conventions Banning the Phone-Taping of National Political Leaders. Opposition oldalán tehát amellett érveltünk, hogy az országok ne írjanak alá olyan nemzetközi szerződéseket, amelyek lehetővé tennék országok vezetőinek telefonos lehallgatását. Habár mi sem hoztuk a legjobb formánkat, a csapat, amely ellen vitáztunk, nem volt éppenséggel a helyzet magaslatán. Így ezúton büszkén jelenthetjük, hogy ugyanazon a napon bezsebelhettük második győzelmünket is. (Eme vitában az is megállapításra került, miszerint Viola beszéde volt a legkiemelkedőbb. Congratulations for that on behalf of the proud coach and the team and the 70-year-old pensioner).

Eme vitát követően - és a regisztrációs díj befizetését követően - csapatunk a már jól ismert szállodába vonult vissza, ahol az előző naphoz hasonlóan színvonalas vacsorában részesültek. Hogy miért volt ilyen jó minőségű az étel, nem tudjuk, de talán ahhoz lehet köze, hogy Patrik bemutatta szállásadónk (és sofőrünk) előtt, hogy a német nyelvtanulásba fektetett energia és pénz maradéktalanul megtérült. Magyarán az anyósülésen (miközben Gábor alig fért el mellette) Patrik C1-es szintű, zseniális német nyelvtudását kénytelen volt lealacsonyítani a Németországban született sofőr A2-es, szlovén szintjére. Das ist fantastisch!

A zseniális vacsorát követően mindenki visszaindult a furgonhoz, hiszen elmentünk... Jerusalembe! Ez egy kis városka Ljutomer mellett (nem csak az Izraeliek tudjnak így nevezni várost), és itt vette kezdetét a Country Exhibition nevű program, amelynek keretén belül a résztvevő országok saját országukra jellemző dolgok (ételek, italok, dísztárgyak, zászlók, szokások) bemutatásával próbálják közelebb hozni saját kultúrájukat a többiekhez. Mi néhány (értsd: legalább 40 db) Balaton szelettel, Hungary feliratú hűtőmágnesekkel, Rubik kockával, magyar látványosságokat bemutató kulcstartóval és golyóstollal készültünk. Patrik rögtön el is szakította a Balaton szeleteket rejtő zacskót, amely így - mindenestül - Ani táskájában landolt.

A Country Exhibition alapvetően egy kellemes rendezvény volt. A finnek tájékoztattak minket arról, hogy a sztereotípiák, melyek szerint a finnek meztelenül szaunáznak, tényleg igazak, nemtől függetlenül. Az amerikaiak hozták a hangulatot (és aligátorokkal, műkagylókkal, csokipénzzel és csillogó gyöngysorokkal árasztották el az arra tévedőket - Patrik és Viola mindenből kaptak). Patrik ezután nyíltan vállalta a gyöngysort nyakában. A szlovén csapatnak az almás cukorkáiba Viola beleszeretett, 10-11-et a zsebébe is einstandolt. A japánok adtak legyezőt, evőpálcikát, és leírták a nevedet japánul. Arigatou! Gábor és Patrik eközben tartották a frontot (amikor Gábor épp nem dohányzott), és a magyar standhoz tévedőket kiokították a C-vitaminról, a Balatonról, a megbuherált bűvös kockáról (ami tényleg nem működött, fizikailag lehetetlen kirakni, hiszen a színek - valamilyen oknál fogva - felcserélődtek). Összességében, egy kellemes, 60-as éveket idéző rendezvény volt, ahol mindenki bemutatkozott... így mi is (részletek később).

Viola a nagy japán-fengörlködésben lefotózta a kimonós (!) japán csapatot. 

Románia asztalán nem volt semmi ezen a feliraton kívül, de a telefonukról szóló zenéről megtudtuk hogy mandele, azaz valami tradícionális román zene.

A rendezvény végéhez közeledve a szervezők valamilyen megfejthetetlen és kifürkészhetetlen belső indíttatástól vezérelve úgy döntöttek, nagyon nagy poén lenne egy "ki tud minél többet a másik országokról" kvízjátékot tartani, ami valóban egy ötletet program lett volna, amennyiben:

1. nem egy hamar türelmét vesztő hölgy vezeti

2. fent nevezett hölgy kezébe adnak egy mikrofont, hogy ne kelljen kiabálnia

3. kapunk mi is A-B-C-D válaszlehetőségeket jelentő papírlapokat

4. a többiek "shut up"-olnak, ahogy a programot vezető hölgy oly "british polite" módon kérte

5. a résztvevők fele nem kint bagózott volna a teraszon (Gábor bent volt)

6. 12-14 évesek vagyunk

Így azonban egy kicsit erőltetettnek és feleslegesnek tűnt. Mindenki pakolta a portékáit, miközben kaptunk élőzenét. És ekkor... (drums...) új tehetség született. Patrik és Gábor (illetve, helyesebben: Gábor és Patrik) zenetörténelmet írt, azzal, hogy mintegy 4 másodperc alatt megalapította a Dominant Duo nevű feminista, ultraliberális, algenerális és verbális csapatát. Ennek lényege, hogy az éppen játszott élőzenére egy - akárki által megadott - témára improvizáltak angol nyelven szöveget. Így például énekelniük kellett a "malom királyáról" (a.k.a. Milking, azaz tehénfejés). A Revealed Recordings szerint az album 2015 januárjára várható...

De az egész Country Expo fénypontja az volt, hogy ellátogatott hozzánk a Mikulás, azaz Patrik bácsi  a zászló-puttonyába beletette a maradék Balaton szeleteket (senki sem kérte, a nyakunkon van még kb 25 darab), illetve az összes többi magyar találmányt, és elkezdett volna osztogatni.

Le Puttony, avagy a Mikulás akcióba lendül.

Miután a program véget ért, különbusz várt reánk, amelyet az utasok - mint a Zombi Apokalipszis főszereplői - követtek hosszú perceken át, majd végül beszálltunk. A hazafelé vezető út során lehetőségünk nyílt betekintést nyerni abba, hogy az amerikaiak miként is alapozzák meg a hangulatot egy buszon. Jól. Nagyon jól. 

Ijesztő kanyarok... főleg este.

Gábor beleunt a gépelésbe, szóval long story short: hazaértünk (mármint Jerusalemből visszatértünk ljutomeri szállásunkra) élünk, virulunk, és készülünk (not).

Találkozunk holnap, amikor egy prepared motionnel, a negyeddöntőkkel, és az elődöntőkkel, illetve a döntőkkel jelentkezünk.

See you next time!

UI. Egy pár szóvicc, just for fun.

-Angela, miért tanulsz németül?

-Mer'kel.

-What do you call a girl who wants to be a lawyer?

-Sue.