Ani:
Eszter:
- A krumpli, amely Írország fő élelme, és amelyről megígértem, hogy írok még az elején
- A fa , amely a reggeli előtti találkozó pontot szolgálta
- A reggeli, amely egy-két különleges nap kivételével mindig müzli és pirítós volt
- És persze a Galway Girl című szám, amelynek a dallama még mindiga fejemben van, annyiszor meg kellett hallgatni.
- Amikor Balázs utánozza a nigériai akcentust (we would like to host....:DD)
- Amikor kihagytuk a nyolcaddöntőt és neten keresztül Zsigával megnéztük és rájöttünk, hogy a pénzköltés emberi jog, a helytelen viselkedést esetlegesen a businessnek kellene kontrollálni és hogy a zsűriknek kell megerősíteni a pontokat (legalábbis a japán srác határozottan ezt kérte, amúgy hatalmas arc volt, jót táncoltam vele az utolsó nap, Koki a neve:))
- Amikor a cliffs of Mohernél ki volt írva hogy extreme danger elkeztük ordítozni és eljátszottuk hogy leesünk a hegyről
- Amikor pár ír srác behívott minket a lakásukba, ahol éppen sörözés és fifázás folyt
- Az előzenés ír pubok és az utolsó napi élő koncert
- Amikor a szobatársam levelet hagyott nekem, hogy keltsem fel, mert másnapos (azt kell tudni róla, hogy soha nem kelt fel az ébresztőjére, én viszont mindig, de legalább megszerettem a számot, ami ébresztőként szólt: scooter-4pm.
- Az aludttejes sózott golyócskák, ami kirgizisztáni specialitás és a szobatársam utolsó éjszaka kínált meg vele, szerintem olyan durva arcot meg nem vágtam soha, de 5 golyócska után már az ő arca is meglehetősen eltorzult:D
- Amikor ki tudja hanyadik próbálkozásra sikerült kicseleznünk a biztonsági őrt és bejutni a diszkóba
- A japán srác (Koki) nyolcaddöntőben történt kérdésköre és záróbeszéde
- Taylor Li feje amikor azt mondtam neki, hogy simán megvertük Pakisztánt, miközben Palesztinát akartam
- Az ír kocsmák és buli a helyiekkel
- Amikor 21:56 perckor elkezdtünk futni a szállásról, hogy elérjük még a boltot és 22:01-re értünk, mikorra már bezárt
Balázs:
- Lazar, a macedón tréner isztörnjúrop-akcentusa az MMTT-vitánkban. 4 percig folyamatosan röhögtünk sírva (a vita sajnos nincs fent YouTube-on, túl jól sikerült)
- Az esti case- és/vagy blogposztírópartik (a YouTube és a magyar popzeneipar legmélyebb bugyrainak aktív közreműködésével)
- A Galway Girl-ös morning assembly-k, különösen amikor a galway-i fiúk énekeltek mögöttünk hangosan
- A speciálisan ír 7 másodperces zöldlámpák
- Amikor a Cliffs of Moher legszéléről 200 méter mélyre dobált kavicsok becsapódási helyét próbáltuk fürkészni lezuhanás nélkül
- Az ír eső, ami vízszintesen esik, és sosem ázik el tőle igazán az ember
- 9876259t és gvaxp2694 (avagy ha bárkinek szüksége van wifire az NUIG-kampuszon, íme minden, amire szüksége lesz ...minden egyes böngészőmegnyitásnál)
- Az általános lelkesedés a magyar nyelv, kultúra és általában: országunk iránt. Mindenki vagy volt már, és szeretne még, vagy sosem volt, és pont azért - a nyelvünk pedig hát nyilvánvalóan fantasztikusan érdekes. (Sőt, az egymást szinte korlátlanul értő szlávok szerint egyenesen titokzatos.)
- A tweetek. Ugyan a tweetwall nem sokszor került elő az első pár nap után, és még csak nem is trendeltünk Írországban, azért rengeteg remekmű született. Leginkább a macedónoktól, és legtöbbször olyan helyzetben, mikor épp nem illett volna tweetelni (például vita alatt, ha épp bíró az ember?), de - talán pont ezért - igen szórakoztatóak voltak.
- Az utolsó estén (najó, hajnalon) elhangzott mondat: "Do you feel balkan?" Igazából el sem kell mondani pontosan milyen nemzet kérdezte milyentől, mindenképp remekül összefoglalja a saját régiónkon való folyamatos élcelődést. Titkon mindenki kelet-európai, kérem. (vagy legalábbis a fórum résztvevők egy jó része)
- A fentebbihez szorosan kötődő izgalom, majd öröm, ami a jövő évi EUDC helyszínének megszavazását övezte. A szavazás ugyan Manchesterben volt, de a szervezők/trénerek/bírók jelentős része Galwayben is csak ezzel tudott foglalkozni. Nem alaptalanul! (Jéj, Zágráb, jéj!)
- A Galway Girl fertőző és mentális egyensúlyt megbontó hatása. Ennek kicsúcsosodása az utolsó esti parti, ahol az amúgy disztingvált felnőtt emberek is vadul táncoltak/énekeltek/produkálták magukat a remekműre.
Végezetül pedig: A Kép, ami díjat ugyan nem nyert, de kétségtelenül kihagyhatatlan